Létrejött Európa második legnagyobb techcége

2019.09.12. 13:53

A dél-afrikai techóriás az amszterdami tőzsdén hajtotta végre a másodlagos részvénykibocsátást, amelyet követően piaci értéke elérte a 133 milliárd dollárt, így már Európa második legnagyobb techvállalatának számít.

Úgy tűnik kifizetődik Koos Baker, a Nasper igazgatójának azon lépése, hogy fizetését teljes egészében részvényopcióként kapta, ezáltal pedig mára sikerült 2 milliárd dolláros vagyont felhalmoznia.

illusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Dycj

A Nasper egyik legkifizetődőbb befektetése 2001-ben történt, amikor is megvásárolták a kínai Tencent 31 százalékát. Koos döntése volt, hogy 32 millióval száljanak be az akkor még kevesek által ismert ázsiai cégbe, amely mára már valódi óriássá nőtte ki magát. A Forbes szerint a befektetés értéke jelenleg 130 milliárd dollárt.