Hatalmas áttörés Magyarországon: 2000 milliárdos befektetés érkezett

2019.09.16. 15:21

Óriási siker a Magyar Állampapír Plusz, mivel a bevezetése óta a magyar lakosság 2000 milliárd forintért vásárolt a papírból. Mindennek az egyik legfőbb eredménye, hogy a hazai devizaadósság 20 százalék alá csökkent, így lényegesen kisebb az ország gazdasági kitettsége a külső negatív hatásokkal szemben. Szerencsére nemcsak az államadósság csökken gyorsuló ütemben, hanem a magyar gazdaság mostanra az unió növekedési éllovasa lett. Egyelőre nem kell tartani attól, hogy jelenős lassulás lesz itthon, mivel mind az ipar, mind az építőipar nagyon jól teljesített júliusban.

A várakozások felett teljesít a Magyar Állampapír Plusz, június óta mintegy 2000 milliárd forintért vásárolt a lakosság az új megtakarítási formából – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A Magyar Állampapír Plusszal (MÁP+) az egész ország jól jár, a magyar emberek számára kiemelkedő hozamot kínál, egyúttal Magyarország stabilitását is erősíti – hangsúlyozta Varga Mihály kiemelve, hogy a legfrissebb adatok szerint a júniusi bevezetése óta több mint 1981 milliárd forintot jegyeztek az új állampapírból. 

Június 3-tól jegyezhető a Magyar Állampapír Plusz. Eddig óriási siker az új állampapírForrás: Equilor

Áttörést érhet el az új állampapír

Mint mondta: a lakossági állampapíroknak köszönhetően a központi költségvetés adósságának a devizaaránya - az Államadósság Kezelő Központ nyilvántartása szerint - 2011. évi 52 százalékról 2019. július végére már 18,4 százalékra csökkent, így jelentősen mérséklődött az ország külső sérülékenysége. A kedvező folyamat - miszerint a magyar emberek ilyen nagy mennyiségben vásárolják az új állampapírt - azt jelenti, hogy bizalommal vannak az ország jövője iránt - tette hozzá a tárcavezető.

A MÁP+ amellett, hogy képes lehet az újonnan keletkező jövedelmeket is a megtakarítások felé terelni, a lakosságnál lévő készpénzállományt is csökkentheti - értékelte az eddigi jegyzési adatokat Varga Mihály. Felidézte, hogy a magyar gazdaság szereplői több mint 6000 milliárd forint készpénzt tartanak, ami a GDP 14 százalékát teszi ki. Ez nemzetközi és régiós összehasonlításban is magas, amelynek csökkentésében áttörést érhet el az új állampapír.

A pénzügyminiszter szerint a MÁP+ a készpénzben tartott megtakarítással szemben azért is előnyösebb, mert magas kamatozású, adómentes, továbbá a legbiztonságosabb befektetési lehetőség, hiszen a tőke teljes összegére, valamint a kamatokra teljes körű az állami garancia.

Varga Mihály: A MÁP+ a legbiztonságosabb befektetési lehetőségForrás: MTI/Illyés Tibor

A szocialisták adósították el az országot

Magyarország a korábbi évtizedekben, elsősorban a balliberális Gyurcsány, és Bajnai-kormány alatt erősen eladósodott, amit a hazai össztermékhez, az egyéves GDP-hez mért adósságarány mutatott: több mint 80 százalék fölé került, ráadásul ennek több mint fele devizában állt fenn. Ez meglehetősen sérülékennyé tette a gazdaságot, hisz ha a külső környezet romlani kezd, és a befektetők hirtelen elkezdik eladni a náluk lévő eszközöket, akkor nehezebb megújítani a lejáró kötvényeket, ráadásul sokkal drágább lesz a folyamat, mivel magasabb kamatot kell fizetni rájuk.

Az elmúlt években az államadósság a GDP arányában mért 80 százalék fölötti szintről jóval 70 százalék alá süllyedt, és ha a következő években folytatódik a gyors gazdasági növekedés, akkor az arány 60 százalék alá csökkenhet. Nominálisan persze nem csökkent az adósság, mivel a költségvetésnek folyamatosan hiánya van – még ha sokkal kisebb is, mint korábban –, de az ebből adódó adósságnövekedés jóval csekélyebb, mint a GDP növekedése.

A magyar államadósság a GDP arányábanForrás: Eurostat

Ezért bocsátották ki a MÁP-ot

Eközben az 50 százalék fölötti devizaarányt sikerült 20 százalék alattira csökkenteni az államadósságon belül, amit úgy lehetett megvalósítani, hogy a lejáró devizakötvények és devizában felvett bankhitelek helyett az állam forintban bocsátott ki állampapírokat. Ezekből sokat intézmények vettek meg, de mivel a kamatkörnyezet időközben alacsony lett, viszont az állam a lakossági állampapírokra magasabb kamatot kezdett fizetni, gyorsan nőtt a kötvények aránya a lakossági megtakarításokon belül.

A cél az, hogy az egész, valamivel kevesebb mint 30 ezermilliárd forintnyi államadósság bő harmadát, nagyjából 11 ezermilliárd forintot a lakosság finanszírozzon, ezért bocsátották ki a szuperkötvénynek is nevezett Magyar Állampapír Pluszt, amely ötéves lejáratú, és a teljes futamidőre nézve csaknem ötszázalékos hozamot biztosít éves szinten.

Az unió éllovasai vagyunk

A magyar gazdaság azonban nemcsak az államadósság leépítésében teljesít jól, hanem a reálgazdaság is nagyon régen nem látott számokat produkál. Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter korábban arról beszélt, Magyarország 2010-ben még a csőd szélén egyensúlyozott, de az 5,1 százalékos gazdasági növekedéssel Európa-bajnoknak tekinthető, ilyen bővülést más uniós tagország nem tud felmutatni. Ráadásul Magyarország már csak néhány lépésre van a teljes foglalkoztatottságtól. Mindezt az ország eladósodása nélkül, sőt az államadósság folyamatos csökkenése mellett sikerült elérni - fogalmazott.

Szárnyal a magyar építőiparForrás: AFP

Nem utal semmi a lassulásra

A hazai gazdaság további növekedését biztosítja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 9,6 százalékkal emelkedett. 2019 júliusában az ipari termelés volumene 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 30 százalékát képviselő járműgyártásban gyorsult a növekedés üteme: júliusban a kibocsátás 35 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK