Az éghajlatváltozás hívta életre a svédek új trendjét

130 utas 33 napot várakozott a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren repülőgép illusztráció repülő
Vágólapra másolva!
A svédek új szavakat alkotnak annak érdekében, hogy az emberi gondolkodásmódot is megváltoztassák a klímaváltozás elleni harc részeként – összegzi a Business Insider.
Vágólapra másolva!

Az Aftonbladet jelentése szerint Svédországban drámai változás tapasztalható a fogyasztói tendenciában: egy új mozgalom a fogyasztók felelősségét helyezi előtérbe.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A svéd nyelven megjelenő nyelvújító kifejezések számos környezetvédelmi kérdésre utalnak.

Például a „flygskam" kifejezéssel azokat illetik, akik repülőgéppel utaznak, ami az utazási formák közül a leginkább szennyezi a környezetet. De ilyen kifejezés a „köpskam" is, amivel a divattermékek ész nélküli vásárlóit illetik.

Az országban ráadásul növekedett a használt ruhák vásárlási hulláma, valamint az ezek ajándékozása is elfogadott szokássá vált.

Illusztráció Forrás: AFP/Image Source/Raphye Alexius

A HUI Research vezérigazgatója, Jonas Arnberg szerint csak idő kérdése, hogy a kifejezés elterjedjen a nyelvben.

Az ENSZ összesítése szerint a divatipar több szén-dioxid-kibocsátásért felelős, mint a nemzetközi repülés és tengeri szállítás együttvéve.