Még mindig a Pokémon Go tarol a mobilos piacon

Pokémon Go, Valentin nap
Vágólapra másolva!
Már három éve annak, hogy megjelent a Pokémon Go nevű mobilos játék, amely óriási szenzáció lett. A felhasználók kezdeti lelkesedése azonban hamar csillapodni látszott és úgy tűnt, hogy gyorsan elapad a játékosbázis. Valóban sokan abbahagyták a Pokémon Got, azonban még így is komoly játékosállománnyal büszkélkedhetnek és egyre több régi játékost sikerül visszacsábítani, ez pedig a cég bevételén is jól látszik.
Vágólapra másolva!

A SuperData adatai szerint a Pokémon Go-t fejlesztő Ninatic idén augusztusban 176 milliós bevételt könyvelhetett el, ez pedig a népszerű anime sorozat köré épülő mobilos játék 2016-os indulás óta a legsikeresebb hónapnak számít.

illusztráció Forrás: AFP/Pedro Armestre

Ugyan a megjelenést követő hónapokban valóságos őrület övezte a játékot, a játékosbázis hamar ráunt és más szórakozás iránt nézett. A Ninatic viszont folyamatosan új tartalmakat mutatott be, ráadásul egyre több új funkciót és Pokémont is integráltak a játékba.

A fejlesztőcsapat kitartásának köszönhetően pedig az elmúlt időszakban ismét éledezni kezdett a játék, és egyre több régi felhasználó döntött úgy, hogy ismét letölti a Pokémon Go-t.

A játék lényege, hogy a user minél többet sétáljon, hiszen ezáltal tud új Pokémonokat gyűjteni és egyéb tevékenységeket folytatni. Azonban már a megjelenés után nem sokkal felbukkantak az első olyan másolatai a Pokémon Go-nak, amelyekben a játékos anélkül is tud közlekedni, hogy a valóságban mozogna.

Érdekesség, hogy a Ninatic nemrég be is perelte a Global ++ vállalatot, amely a legnépszerűbb másolatot készítette. Ők nem csak a Pokémon Go-t koppintották le, hanem más Ninatic játékokat is, ezáltal jogtalan előnyhöz juttatva a játékosokat.