Kifogyott a külföldi pénzből egy ország, milliók maradtak víz nélkül

2019.09.24. 13:54

Több mint kétmillió hararei lakos maradt vezetékes vízellátás nélkül, miután a zimbabwei főváros vezetése pénzhiány miatt leállította Harare víztisztító berendezését - közölték helyi hatósági források.

Egyre nagyobb a baj Zimbabwéban, amely képtelen kilábalni a pénzügyi összeomlás okozta, mind vészterhesebb helyzetéből. Zimbabwét továbbra is súlyos gazdasági visszaesés sújtja, az éves inflációs ráta pedig majdnem 200 százalék. Emmerson Mnangagwa zimbabwei államfőnek bő másfél éve tartó elnöki tisztsége alatt egyelőre nem sikerült stabilizálnia a gazdaságot. Ahogy az Origo az egykori diktátor, Robert Mugabe halála kapcsán készített cikkében bemutatta, a korábbi csőd után az ország vészesen kifogyott az értékes külföldi pénzeszközökből. Ennek most konkrét, katasztrófával fenyegető következménye lett.

Zimbabwe fővárosának, a hararei városi tanácsnak a szóvivője, Micahel Chideme elmondta, hogy  a város nem rendelkezik a víztisztító vegyszerek behozatalához szükséges külföldi fizetőeszközökkel. 
Chideme megerősítette, hogy a vízhiány minden fővárosi lakost érint, egyúttal a fenyegető járványveszélyre is figyelmeztetett. 

"Az infláció és az árfolyam-ingadozások következtében kimerítettük a vízellátásra vonatkozó költségvetésünket" - tette hozzá.

IllusztrációForrás: AFP/Rodger Bosch

A Reuters a város alpolgármesterét idézi, aki szerint a helyi hatóságoknak havonta 2,7 millió amerikai dollárra van szükségük ahhoz, hogy megvehessék a víztisztításhoz szükséges vegyszereket, de ennek még a harmada sem folyik be. 

A vízhiány miatt - amely a Harare melletti kisebb településeket is érinti - a térség szegényebb lakosai olyan folyókból és kutakból kénytelenek vízhez jutni, amelyeknek a vízminősége nem ellenőrzött. A dpa hírügynökségnek a helyiek azt mondták, igyekeznek felforralni a vizet, mielőtt megisszák, ám a gyakori áramkimaradások miatt ez sem lehetséges mindig. Az El Nino-jelenség miatt ugyanis vészesen lecsökkent a vízmennyiség az ország legfőbb tárolóiban, többek között a Kariba duzzasztóban, melyből az ország legnagyobb vízerőművét hajtják meg vízzel, a városok elektromos árammal való ellátásáért. 

2018-ban a dél-afrikai országban már súlyos kolerajárvány pusztított az elöregedett szennyvízvezeték-rendszer, valamint a vízszűrő rendszerek hibái miatt. 

Az akkori járvány több mint ötezer ember életét követelte.