A "Döbbenetes Burger" lett a Nestlé válasza a növényi alapú húsok piacán

Beyond Meat burger vega
Vágólapra másolva!
A Nestlé terméke igazi fordulópontot jelent a növényi alapú húsok piacán. A svájci cég is beszáll az alternatív húsiparba, amivel tovább bővítheti a szektor nagyságát, és akár az ismert versenytársaknak is további bevételt hozhat.
Vágólapra másolva!

A Beyond Meatet 2009-ben, míg az Impossible-t 2011-ben alapították és jelenleg ez a két cég a legismertebb a növényi alapú húsok egyre inkább növekvő piacán. A két vállalat termékeit olyan cégek rendelik, mint a Burger King, a Subway és a Sodexo, ez utóbbi egyetemi és vállalati kávézókat üzemeltet.

Ugyanakkor mindkét cég rendkívül nagy összeget költ el a fejlesztésekre, miközben a bevételei nem fedezik a kiadásait.

Illusztráció Forrás:Beyond Meat

A Nestlé ezzel szemben a Forbes szerint a legnagyobb élelmiszeripari vállalkozás a világon.

A svájci cég közel 140 éve működik, és mintegy 300 ezer embert foglalkoztat, tulajdonában van számos ismert márka is. A Nestlé komoly ellátói lánccal rendelkezik a növényi alapú húsok piacán működő vetélytársaival szemben.

Ráadásul a cég együttműködik a McDonald's gyorsétteremlánccal az európai hús nélküli hamburgerek forgalmazásával kapcsolatban – bár az amerikai cég még nem döntött arról, hogy ezt a megállapodást kiterjesztik-e az Egyesült Államokra.

A Nestlé pedig Sweet Earth márkanév alatt dobja piacra növényi alapú hús termékeit, amit tavasszal tovább bővít sonkákkal, szalámikkal és kolbászokkal.

– nyilatkozta Bruce Friedrich, a Good Food Institute ügyvezető igazgatója.

Miután számos új termék jelent meg mára a boltok polcain, a fogyasztók válogathatnak az összetevők, az íz, az étrendjük, valamint a termék csomagolása alapján, ez pedig lehetőséget ad a cégeknek, hogy versenyezzenek és jövedelmezők legyenek – összegezte Friedrich.

A növényi alapú élelmiszerek kiskereskedelmi értékesítése az Egyesült Államokban az elmúlt évben 11 százalékkal növekedett

– a Good Food Institute és a Plant Based Foods Association élelmiszerszövetség adatai szerint. A Barclays pénzintézet szerint az alternatív húságazat árbevétele körülbelül 140 milliárd dollárt érhet el a következő évtizedben, ezzel pedig a globális húsipar tíz százalékát teheti ki.