Állítólag boldogabbak azok a munkatársak, akik távolról dolgoznak

álláskeresés, önéletrajz
Woman working in home office
Vágólapra másolva!
Egyre több cégnél van home office-ra lehetőség és egy új tanulmány szerint azok a munkavállalók, akik távolról dolgoznak nem csak boldogabbak, de tovább is maradnak a cégnél – összegzi a Business Insider.
Vágólapra másolva!

Az Owl Labs videókonferencia cég 1.200 22 és 65 év közötti amerikai munkavállalót vizsgált meg 2019-ben. A megkérdezettek 62 százaléka dolgozott már távolról.

A felmérés során a cég megállapított, hogy a távolról dolgozók, boldogabbak és hosszabb ideig maradnak a cég alkalmazásában,

mint azok a munkavállalók, akik nap mint nap bemennek a fizikai irodába dolgozni.

Illusztráció Forrás: Photononstop/Eric Audras

A most megjelent tanulmány szerint a teljes munkaidőben, távolról dolgozó munkavállalók 22 százalékkal jobban szereti munkáját, mint azok, akik sohasem dolgoztak így.

A home office-ban dolgozó válaszadók több okból választották ezt a munkafajtát: 91 százaléka nyilatkozta, hogy így jobb a magánélet és a munka egyensúlya, 79 százalék szerint sokkal hatékonyabban tud dolgozni és jobban tud összpontosítani, illetve 78 százalékuk szerint kevesebb a stressz.

Ráadásul az alkalmazottak sokkal hűségesebbek ahhoz a céghez, amely nagyobb rugalmasságot kínál nekik:

13 százalékkal többen mondták, hogy az elkövetkezendő öt évben nem terveznek munkahelyet váltani.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Továbbá a home office-ban dolgozók hajlamosabbak tovább dolgozni, 43 százalékkal többen vállalják a hosszabb munkanapot, mint a helyszínen dolgozó munkatársaik.

Érdekesség, hogy a távolról dolgozó munkavállalók főleg a felsővezetők közül kerülnek ki, éves fizetésük pedig meghaladja akár a 100 ezer dollárt (30 millió forint) is.