Menczer Tamás: Fejlődő pályán van Magyarország

MENCZER Tamás
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!
Míg 2010-ben a magyar családokat és az államot is agyonnyomta az adósság és a gazdasági bizonytalanság, addig most fejlődő pályán van az ország - mondta a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1-nek. 
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás hozzátette: mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a munkanélküliség a 2010-ben mért 11,5 százalékról 3,3 százalékra csökkent,

aki akar, az tud ma dolgozni Magyarországon.

A fejlődés meglátszik Magyarország államadósságán is, amely a 2010-es 83 százalékról 70 százalék alá csökkent, így az uniós átlag alatt van - jegyezte meg.

A külgazdasági minisztérium feladata, hogy az export és a beruházások terén erősítse a magyar gazdaságot. Az eredmények e téren is javultak: az utolsó balliberális kormányzás alatti teljes évben, 2009-ben a beruházásösztönző rendszeren keresztül 27, míg

2018-ban 98 beruházás valósult meg.

A 2009-es beruházások kevesebb mint 5500 munkahelyet, míg a 2018-asak 17 ezer állást teremtettek - ismertette az adatokat.

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Menczer azt is mondta, hogy ez a három-négyszeres javulás elsősorban a magyar emberek világszínvonalú munkájának köszönhető, valamint annak, hogy az Orbán-kormány a magyar emberekkel szövetségben dolgozik az ország erősítéséért.

Elmondta, hogy a magas munkanélküliség miatt 2010-ben az Orbán-kormány célja még az volt, hogy minél több munkahely jöjjön létre, jelenleg pedig az, hogy minél nagyobb hozzáadott értékű tevékenységek, beruházások érkezzenek Magyarországra.

A Magyarországra érkező beruházásoknál az átlagfizetés két év alatt 304 ezer forintról 505 ezer forintra nőtt,

ez is mutatja, hogy egyre nagyobb értéket jelentő munkafolyamatokat telepítenek a vállalkozások Magyarországra - magyarázta Menczer Tamás.