Kevesebb autót szállított le, de így is rekordot ért el a Tesla

2019.10.03. 18:30

Elon Musk korábban remélte, hogy júliustól szeptemberig sikerül 100 ezer Tesla autó kiszállítani a vásárlóknak, azonban a cég nemrég bejelentette, hogy 97 ezer elektromos járművet tudtak leszállítani.

A cég bejelentette, hogy mintegy 97 ezer Teslát szállított ki a vásárlóknak, és bár nem sikerült teljesíteni az alapító, Elon Musk által remélt 110 ezres irányszámot, így is rekordot döntöttek, ugyanis az előző két negyedévben 95 ezer, illetve 63 ezer elektromos autó készült el.

Tesla Model 3Forrás: AFP/Sputnik/Irina Kalashnikova

A Wall Street elemzői korábban 97.500 járművet prognosztizáltak. A Tesla termelékenységét külső tényezők is befolyásolják, például az autókereskedelem lassulása világszerte, valamint egyre több versenytárssal kell szembenéznie.

A bejelentés után a cég részvénye 4 százalékot esett.

A Tesla erre úgy reagált, hogy most a negyedik negyedéves megrendelésekre összpontosítanak.

IllusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Dycj

A nagy mennyiségű autó a bevételek növekedését is jelenti, hiszen a cég csak a leszállított autók után kapja meg a teljes vételárat. Ugyanakkor a Tesla még mindig erősen veszteséges – bár a társaság általános bruttó árrése enyhén csökkent –, az előző negyedévben 408 millió dolláros (124,1 milliárd forint) veszteséget ért el.

A Wall Street elemzői azonban továbbra is veszteségre számítanak a cég harmadik negyedévében, ami várhatóan kisebb lesz, mint a korábbi időszakokban, mert a legkelendőbb Model 3 autó átlagos eladási ára stabilizálódott – írta a Deutsche Bank elemzője a befektetőknek szóló üzenetében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK