Már kriptovalutát is elfogad az UNICEF

Bitcoin, Kriptovaluta
Golden Bitcoins.
Vágólapra másolva!
Az ENSZ gyermekjogi szervezete immáron bitcoinban és etherben is elfogad támogatásokat. A kriptovaluták ugyanis lehetővé teszik az UNICEF számára, hogy az adományok mentesüljenek a különböző díjak alól, ráadásul így a nemzetközi átutalások is gyorsulnának, valamint nőne az átláthatóság.
Vágólapra másolva!

Az UNICEF a kriptovalutában érkező támogatásokhoz létrehozott egy új Kriptovaluta Alapot, aminek következtében a tervek szerint a pénzügyi átláthatóság is javulna. A nemzetközi adományok kapcsán sokat segíthet az új projekt, tekintve, hogy a kriotovaluták lényege, hogy nem kell átváltani őket semmilyen hagyományos valutára, mivel azoktól teljesen függetlenek.

Ennek következtében a nemzetközi gyermekjogi szervezet el tudja kerülni a magas díjakat az adományok kapcsán, illetve ki tudja kapcsolni a hagyományos összekötő szereplőket az adakozó és az UNICEF között.

Következésképpen nagy összegeket is könnyedén lehetne átutalni a szervezetnek bárhonnan a világból, az eddigieknél sokkal gyorsabban.

Mindazonáltal az UNICEF-nél a kriptovalutákkal kapcsolatos aggodalmakra is igyekeznek figyelni. Christopher Fabian, a szervezet vezető tanácsadója jelezte, a kezdeményezés segít felkészülni a jövőre, azonban ezzel együtt is fenn kívánják tartani azokat a biztonsági elemeket, amelyeket az eddigi adományozói rendszerben használtak.

Egyre több segélyszervezet fogad el kriptovaluta-adományokat Forrás: AFP/Sputnik/Alexei Danichev

A kriptovaluták ezzel együtt minden segélyszervezet számára segítséget jelenthet. Egyrészt sokkal könnyebben lehet visszakövetni az adakozókat, másrészt maguk az adományozók is láthatják, hogyan használják fel a pénzüket.

Az UNICEF pedig nem is az első a segélyszervezetek körében, amelyek elkezdtek elfogadni kriptovalutákat. Ma már így jár el az amerikai Vöröskereszt, valamint az ENSZ élelmezésügyi programja is.

Idén egyébként az amerikai Fidelity Charitable nevű szervezet jelezte, 2015 óta 106 millió dollárnyi adományt kaptak virtuális pénzben. A legnagyobb problémát azonban az jelentheti a kriptovaluták esetében, hogy igen nagy lehet az árfolyammozgás. Vagyis 2015 óta ennek a 106 milliónak az értéke is jelentősen módosulhatott.

Ezzel kapcsolatban Fabian hangsúlyozta, úgy próbálják megelőzni az árfolyam-ingadozásokból adódó negatív hatásokat, hogy a kriptovalutákkal finanszírozott projekteket rövid távra tervezik.