Kaliforniában korlátozzák a lakásbérleti díjak éves emelését

2019.10.10. 07:44

Kalifornia kormányzója aláírta a bérletidíj ellenőrzési rendeletet. Ennek értelmében a bérleti díjakat évente öt százalékkal plusz az infláció mértékével lehet növelni, továbbá megtiltja az indoklás nélküli kilakoltatást – összegzi a MarketWatch.

Gavin Newsom – aki 2019 januárjában vette át kormányzói kinevezését – aláírta azt a törvényt, aminek célja a lakhatási válság felszámolása a legnépesebb amerikai államban.

IllusztrációForrás: Shutterstock/ f11photo

Egy nemrégiben publikált jelentés szerint az államban két év alatt 43 százalékkal nőtt a hajléktalanok száma, és ez elsősorban a hirtelen és drasztikusan emelkedő bérleti díjaknak köszönhető.

A törvény 2030 január elsejéig évente öt százalékos plusz az inflációnak megfelelő mértékű bérleti díj emelést engedélyez, továbbá megtiltja a tulajdonosoknak, hogy komolyabb indoklás nélkül utcára tegyék bérlőiket. Bár az új törvény csak január elsejétől lép hatályba, de tiltja az addigi hirtelen albérletdrágulást.

Oregon állam után így Kalifornia a második állam, ahol szabályozták az albérleti díjak növekedését – Oregonban hét százalékos plusz év eleji inflációs növekedésben maximalizálták az árakat.

IllusztrációForrás: Photononstop/Brigitte Merle / Photononstop/Brigitte Merle

Kaliforniában 17 millióan élnek bérleményben és az elemzések szerint a bérlők fele költi jövedelmének több mint 30 százalékát a lakhatásra. Az új törvény mintegy 8 millió bérlő lakhatására lesz hatással, mivel az emelési korláthoz számos törvényi feltételt szabtak.

A kaliforniai jogrend értelmében a tulajdonosok bármikor és bármilyen okból emelhetnek lakbért, amennyiben erről előre értesítik a bérlőt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK