A magyar gazdaság nőtt a legnagyobb ütemben az Európai Unióban

László György, Creating Balance, László György - Creating Balance könyvbemutató, 2019.09.24.
László György - Creating Balance könyvbemutató
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság nőtt a leggyorsabb ütemben az Európai Unióban 2019 első fél évében - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, már három éve 4 százalék feletti a gazdaság növekedése, és 2018-ban Magyarországon volt a második legnagyobb a beruházási ráta az unióban.

Szerinte sikerülhet tartani azt a középtávú célt, miszerint Magyarországon a gazdasági növekedés az unió átlagát 2 százalékponttal haladja meg.

György László ITM államtitkár szerint megvalósultak azok a stratégiai célok, amelyeket 2011-ben tűztek ki Fotó: Polyák Attila - Origo

Az államtitkár szerint megvalósultak azok a stratégiai célok, amelyeket a 2011-es gazdasági fordulatkor megfogalmaztak.

"Ki gondolta volna, hogy a magyar gazdaság sejtszintű beidegződéseit meg lehet úgy változtatni, hogy ebben a magyarok is partnereink" - fogalmazott, majd kifejtette, hogy beigazolódott, hogy a segélynél jobb a munka, a korengedményes nyugdíj helyett jobb dolgozni, és úgy is lehet növekedni, hogy a költségvetés rendben van.

Mindezzel párhuzamosan, csökken az államadósság, és úgy nő az életszínvonal, illetve a fogyasztás, hogy a polgároknak nem kell eladósodniuk - mondta György László.