Januárban újra felszállhatnak a Boeing 737 Max gépek

2019.10.10. 12:33

Az American Airlines bejelentette, hogy 2020 januárjától ismét repülni fognak a légitársaság Boeing 737 Max típusú repülőgépei.

A Boeing várhatóan az idei év vége felé küldi el az utolsó papírokat a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) számára, és ha minden jól megy, illetve a cég kijavítja a szoftverhibákat, akkor hamarosan újra repülhetnek a Boeing Max 737-es repülőgépek.

Az American Airlines a tervek szerint már január 16-án szolgálatba állítana néhány Max 737-es repülőt, majd fokozatosan növelik az állomány számát is.

Az FAA azután rendelte el ennek a típusnak a repülési tilalmát, miután két légi katasztrófa is történt, az egyik 2018 októberében, a másik 2019 márciusában. A tragédiákat a típusba szerelt MCAS rendszer okozta, amely bizonyos esetekben automatikusan elkezdte lefelé tolni a gép orrát.

Boeing 737 MAXForrás: Wikimedia

A pilóták ráadásul nem voltak megfelelően kiképezve a rendszerrel kapcsolatban, így a többség azt sem tudta, hogy ebben az esetben mit ír elő a protokoll.

A típushiba különösen rosszul érintette az American Airlinest, amelynek 24 ilyen repülőgépe van és további 76 darabot rendeltek belőle. A légitársaságnak napi 115 járatot kellett törölnie, és  ez 2019 második negyedévében 185 millió dolláros veszteséget eredményezett.