Több mint ötmilliárd forintos beruházás indul Szolnokon

SZIJJÁRTÓ Péter; SZALAY Ferenc
Szolnok, 2019. október 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Vaszilisz Papajoanu, a K&P Chem Kft. vezetőségi tagja és Szalay Ferenc polgármester (b-j) megtekinti a cég épülő üzemét Szolnokon 2019. október 10-én. Az 5,14 milliárd forintos beruházásból, a magyar kormány 450 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával felépülő üzemben hamarosan kozmetikai alapanyagokat gyártanak. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
A K&P Chem Kft. 5,14 milliárd forintos beruházással, a magyar kormány 450 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásával kozmetikai alapanyagokat gyártó üzemet hoz létre Szolnokon, ezzel 50 új munkahelyet teremt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Szolnokon, a beruházás bejelentésekor.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter elmondta:

A társaság olyan nagy nemzetközi cégek beszállítója, mint például a Procter and Gamble, az Unilever, a Henkel, valamint a Palmolive és Colgate termékekben is megtalálhatóak a kft. által létrehozott alapanyagok.

- emelte ki a miniszter.

A vegyipar az elmúlt időszakban jelentősen mértékben hozzájárult a magyar gazdaság növekedéséhez: az ágazat teljesítménye tavaly egy év alatt 16 százalékkal nőtt, termelési értéke meghaladta a 6000 milliárd forintot. Az év első hét hónapjában újabb 3 százalékos növekedést ért el, jelenleg 96 ezren dolgoznak ebben az ágazatban.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarország 9 évvel ezelőtt a "szakadék szélén egyensúlyozott", ma már az Európai Unió egyik legsikeresebb gazdasága a magyar. A magyar gazdaság az év első felében 5 százalékot meghaladó mértékben nőtt, az államadósság az elmúlt 9 évben folyamatosan csökkent, és gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van az országban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Vaszilisz Papajoanu, a K&P Chem Kft. vezetőségi tagja és Szalay Ferenc polgármester (b-j) megtekinti a cég épülő üzemét Szolnokon Forrás: MTI/Mészáros János

Az elmúlt öt évben évről évre megdőltek a beruházási rekordok:

több mint 5000 milliárd forint értékű beruházás érkezett Magyarországra a beruházásösztönzési rendszeren keresztül.

2018-ban 60 százalékkal haladta meg ez a mutató a 2014-es szintet - ráadásul a tavalyi rekordév első feléhez képest is jobbak a mutatók az idei első fél évben. Ma Magyarországon a lényeg már az, hogy a létrejövő munkahelyek hozzáadott értéke, a kutatásfejlesztési tartalma és technológiai színvonala folyamatosan emelkedjen - hangsúlyozta a miniszter.

Mindemellett 2017 végéhez képest 2019 első fél évének végén bruttó 66 százalékkal volt magasabb átlagban a fizetés az új beruházások által létrehozott munkahelyeken.

A K&P Chem Kft. épülő üzeme Szolnokon Forrás: MTI/Mészáros János

Szijjártó Péter elmondása szerint

Szolnok is kivette részét a magyar gazdaság kilencéves sikertörténetéből, az egyik legvonzóbb beruházási célponttá vált.

Az elmúlt években Szolnok és a kormány sikeres együttműködést hajtott végre, amelynek egyik jele az M4-es út építése. Év végéig az M4-es elkészül Ceglédig, 2020 és 2022 között az összes Szolnokot érintő építkezés lezárul.

Hozzátette: Szolnok vonzerejének növeléséhez további fejlesztésekre van szükség, ezért már elkezdődött az új ipari park közművesítése, és az új Tisza-híd építésére vonatkozó tervezési szerződést jövő év elején meg lehet kötni.

Az épülő üzem belülről Forrás: MTI/Mészáros János

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta:

A beruházásokhoz szakemberekre van szükség. A városban tudják biztosítani a középfokú képzést, a felsőfokú szakképzést és a felsőfokú képzést is.
George Papaioannou, a K&P Chem Kft. vezetőségi tagja

Magyarországot az egyik legjobb helynek nevezte Európában a befektetésre.

Elmondta, hogy a szolnoki gyárban a tesztüzem novemberben indul, a kereskedelmi termelés január végén, február elején várható. Évente 80-100 ezer tonna lesz az üzem végső kapacitása a gyártott terméktől függően. Az üzemben alapanyagokat gyártanak majd tisztítószerekhez és kozmetikumokhoz.
Mint mondta: szeretnék Magyarországot "teljesen lefedni", és terveik szerint több országba fognak exportálni.