A Számvevőszék elnöke szerint fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság

ÁSZ Állami Számvevőszék
Domokos László
Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék elnöke hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.
Vágólapra másolva!

Elmondta: a magyarországi feketegazdaság visszaesése többek között azzal is magyarázható, hogy megváltozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésének módszertana, és az informatikai fejlesztések hatására az önadózás helyett az embereknek csak jóvá kellett hagyniuk a számukra előre megállapított személyi jövedelemadót.

A gazdaság fehéredéséhez hozzájárult a nemzeti jövedelem bővülése is

- fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a 2017-ben előrejelzettekhez képest 2018-ban 6 százalékkal bővültek a bevételek.

Domokos László az ÁSZ elnöke Forrás: ÁSZ/RADÓCZ ÁKOS

Domokos László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra is kitért, hogy

Magyarországon 2011-2012-ben még 22 százalék volt a kivetett, de be nem szedett áfa, ez a szám a jelenlegi becslések szerint 10 százalék alá csökkent.

Ilyen gyorsan, ilyen nagy arányú változást egyetlen uniós tagállamban sem ment még végbe a gazdaság fehéredése szempontjából - hangsúlyozta Domokos László.