Merrill J. Fernando: „A Dilmah a törődés filozófiája.”

2019.10.22. 12:46

Merrill J. Fernando teamester 1988-ban alapította meg a Dilmah-t, az első olyan minőségi, etikusan előállított teamárkát, amelyet a termelő országban kézzel szüretelnek és dolgoznak fel, annak minden aromáját, természetes finomságát és frissességét megőrizve. A magas minőség mellett a társadalmi felelősségvállalásra is nagy hangsúlyt fektetett, hiszen a Dilmah filozófiája szerint a teát értékesítéséből származó haszon jelentős részét az emberek szolgálatába állítják, ily módon elkötelezettek rászorulók segítése, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellett. Budapesti látogatása alkalmával személyesen beszélgettünk az alapítóval.

A neves szakember közel 70 évet szentelt életéből a teakészítésnek. Tökélyre fejlesztette a teakészítés mesterségét, büszkeséggel és törődéssel irányítja családi vállalkozását. A mestert a teák iránti szenvedélye és az a vágy vezérli, hogy megoszthassa az emberekkel a ceyloni tea eleganciáját és természetes, jótékony hatását. "A jó szándék vezérli a mindennapi munkánkat. A jólelkűséget képviseljük, tiszteljük, és védjük a környezetet. A világ legjobb teáit készítjük, és nyereségünk egy részét azok megsegítésére fordítjuk, akiknek leginkább szükségük van a támogatásra." – vallja a Dilmah. 

Merrill J. Fernando tökélyre fejlesztette a teakészítés mesterségét.Fotó: Polyák Attila - Origo

„A Dilmah teljesen különbözik minden más teamárkától." – szögezi le Merrill J. Fernando. „A kis- és nagy teavállalatok kereskedelmi cégek nem fektetnek pénzt az ültetvényekbe, a munkásokba, alacsonyabb minőségű teafűvel dolgoznak, a leszüretelt tealeveleket ipari feldolgozó központokba szállítják.

Gyermekkorom óta szerelmem és szenvedélyem a tea, egész életem a szegény emberek körül forgott. Alapvetően ekkor határoztam el, hogy megalkotom a saját márkámat, ezzel a természetes ceyloni teával, amelyet nem keverek más országokban termelt teával – itt termeljük, itt csomagoljuk „házon belül." Minden haszon Srí Lankát illeti. Nálunk a feldolgozó üzemek és létesítmények helyben találhatók, a csomagolás a helyszínen folyik, Magyarországra is mi szállítunk, ismerjük, aki átveszi a kész terméket. Az üzletem célja, hogy megoszthassam a nyereséget az emberekkel." – mutat rá az idén 89 éves alapító, aki a Dilmah School of Tea európai továbbképzése miatt érkezett Magyarországra.

"A világ legjobb teáit készítjük, és nyereségünk egy részét azok megsegítésére fordítjuk, akiknek leginkább szükségük van a támogatásra." – vallja a Dilmah.Forrás: Dilmah Hungary

A Dilmah a mai napig az egyetlen olyan nemzetközi teamárka, amelynek tulajdonosai maguk a termelők. Ausztrál és új-zélandi fogyasztók kerestek fel a korai években: te nem vagy arctalan márka. Hozzád – a Dilmah-hoz tudunk társítani egy arcot. – mesél a kezdeti sikerekről Merrill J. Fernando. „Mi szeretjük, ismerjük az ültetvényeken dolgozó gazdálkodóinkat. Sok céggel dolgozom együtt, akik a kezdetek óta velünk vannak. Őszinte üzleti kapcsolatokkal rendelkezünk, ami a nagy cégek esetében nem mondható el. Amikor megalapítottam az üzletet és elkezdtem profitot termelni, el kellett döntenem, gazdag akarok-e lenni, vagy a szegényeket akarom-e támogatni. Utóbbi mellett döntöttem. A Biblia kimondja: a pénzt, amelyet a szegények javára vagy jótékonyságra fordítok, azzal Istennek adok kölcsön. És Isten megjutalmaz érte. A jövedelmem minden évben növekszik. Manapság az országunk gazdasági válsággal néz szembe, az emberek húzzák le a rolót saját üzleteikben, az alkalmazottaikat leépítik. Én nem, ugyanis az én elvem a kezdetektől: nem a legnagyobb, a legjobb akarok lenni. Ez nem a márkáról szól, ez filozófia. Annak filozófiája, hogy törődünk a szegényekkel, a betegekkel, a rászorulókkal, és javainkat megosztjuk velük. Ez a mottóm. Két fiam van, a Dilmah az ő nevükből származik (Dilhan és Malik), és arca az én arcom, a családom arca. A Dilmah az én tulajdonomban van, lehet velem személyesen beszélni, a tea tőlem származik. Ez a családi elköteleződésnek köszönhető, ha arcomat adom a márkához, az emberek láthatnak, bízhatnak bennem. Ez a különbség a Dilmah és a többi márka között. A Dilmah nem egy teamárka, hanem egy filozófia – a törődés és a rászorultakkal való megosztás filozófiája. – foglalja össze a neves teakóstoló. „Srí Lankán létezik egy marketing stratégia, egy fair kereskedelem: az etikus kereskedelem, ami a helyi termelésen alapul. Amit helyben termelünk, dolgozunk- és adunk el, annak maradjon itt haszna! A nagy kereskedelmi teamárkák vegyítik termékeiket, csak profitot termelnek, ez nem etikus kereskedelem, ezzel szemben mi ismerjük a folyamatot az elejétől a végéig. A hasznunk 10%-át társadalmi és környezetvédelmi programokra költjük, ez része a filozófiánknak, amely túlmutat a kereskedelmi sikereken." Az alapító etikus teakészítésre irányuló szándékai az MJF Jótékonysági Alapítvány és a Dilmah Természetvédelmi Alap működésében öltenek testet, s a vállalat tevékenysége így a helyi közösségek életére és az ökoszisztémára is pozitív hatással van.Merrill J. Fernando 2015-ben, a születésnapján vehette át négy másik jelölttel együtt az oslói Business for Peace Alapítvány életműdíját, amelyre a gazdaságtudományi- és béke Nobel-díjasok állították össze a jelöltek listáját.

Merrill J. Fernando 2015-ben megkapta négy másik jelölttel együtt az oslói Business for Peace Alapítvány életműdíját.Fotó: Polyák Attila - Origo

A díjátadásra Oslo legpatinásabb épületében, a Városházán került sor, ahol a Nobel-díjakat is átadják. Az alapítvány a Business for Peace Díjjal azokat az üzletembereket tünteti ki, akik az adott évben figyelemre méltó tevékenységükkel és odaadásukkal sokat tettek a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának és erkölcsös üzleti magatartásának nagyobb térhódításáért, amellyel példát mutatnak a világnak. Az alapító család magyarországi látogatása alkalmával nemcsak a szakemberek számára tartottak teagasztronómiai továbbképzést, hanem a Corvinus Egyetem hallgatói is megismerkedhettek a márka globális fejlődésével és üzletfilozófiájával.