Sokat segítenek a cégeknek a női vezetők

manager cégvezető cég vezető ügyvezető igazgató general manager
48232234 - group of business people with businesswoman leader on foreground
Vágólapra másolva!
A cégek részvénypiaci teljesítményét is növelheti, ha minél több nő van az adott vállalat döntéshozói között – erre jutott a Credit Suisse felmérése.
Vágólapra másolva!

Idővel elég egyértelmű kapcsolat mutatható ki egy vállalat részvénypiaci szereplése és a cégnél dolgozó női döntéshozók száma között – ez a központi megállapítása a Credit Suisse nemrég közzétett felmérésének.

A kutatók 56 országból 3000 vállalat működését vizsgálták 2012 augusztusa és az idei év között. Noha az elemzés hangsúlyozza, hogy nem állítják, hogy 100 százalékos az ok-okozati összefüggés,

mégis igen világosan arra jutottak, hogy azok a cégek jobban teljesítenek a tőzsdén, amelyek vezetőségében több nő ül.

Ahol a menedzsmentben több mint 20 százalék volt a nők aránya, azok a cégek majdnem 15 százalékkal szerepeltek jobban a tőzsdén, mint azok, amelyeknél csupán kevesebb mint 5 százalék. Ráadásul a hosszú távú adatsor arra utal, hogy 2010 óta minden egyes évben igaz volt ez a fölülteljesítés.

A részvénypiaci teljesítményt is segíthetik a női cégvezetők Forrás: Getty Images/iStockphoto/Milenko Bokan/Bokan76

A vizsgált országok közül a legnagyobb női arány a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön és Ausztráliában volt, míg a legalacsonyabb Japánban, Dél-Koreában és Indiában. Az egyes iparágakat tekintve a női vezetők száma a pénzügyi szektorban, az egészségügyben és a közműiparban volt a legmagasabb.

A jelentés emellett arra jutott, hogy a legtöbb női vezérigazgató Olaszországban, Szingapúrban, valamint Thaiföldön volt.

Eközben Németországban, Japánban, Malajziában, Spanyolországban, valamint Törökországban egyetlen vizsgált vállalat élén sem állt nő.

Az igazgatótanácsok esetében Franciaországban, Norvégiában, illetve Belgiumban találta a Credit Suisse a legtöbb női tagot. A globális iparágakat tekintve a kommunikációs szektorban, valamint az esszenciális és nem esszenciális fogyasztói javak területén ült a legtöbb nő az igazgatótanácsokban.

A teljes képet nézve Európában találhatók a legvegyesebb nemi összetételű igazgatótanácsokat, míg a második helyen Észak-Amerika végzett.