Melyik nagybank nyeri a jelentési szezont?

2019.10.21. 07:00

A múlt hét elején felpörgött az amerikai gyorsjelentési szezon, és a vállalatok közül a nagybankok már közzé is tették a harmadik negyedéves számaikat. Az adatokat követően pedig a társaságok részvényei is jelentős emelkedéseket produkáltak.

A legnagyobb amerikai bankok közül a Nagy Négyes, vagyis a Bank of America, a JPMorgan, a Wells Fargo, valamint a Citigroup már jelentett a héten. A tőzsdék pedig örültek is számoknak, mivel mindegyik pénzintézet részvénye emelkedett csütörtökig.

Kitörési pontok

A CNBC elemzése azonban azt is kiemelte, hogy a csoportot követő tőzsdén kereskedett alap, az SPDR S&P Bank ETF (KBE) 5 százalékot erősödött a megelőző csütörtökhöz képest. Ez pedig a jövőre nézve is kedvező lehet a négyes számára. A grafikonok alapján ugyanis egy olyan ponton állhatunk jelenleg, amelyből kitörhetnek a részvények – mondta Craig Johnson, a Piper Jaffray elemzője.

A befektetők is örültek a nagybankok számainakForrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt

Ez azt jelenti, hogy nagyon közel lehetünk ahhoz, hogy megforduljon az eddig érezhető negatív trend a papíroknál, amely már hónapok óta tart – tette hozzá a szakértő. Johnson azonban kiemelte, bár általánosan is optimista a KBE jövőjével kapcsolatban, van olyan egyedi név, amely kiemelkedhet a többi közül. Ha ugyanis megnézzük a JPMorgan teljesítményét, akkor a mintázatok alapján komolyabb pozitív kitörés is következhet – mondta.

Johnson számításai szerint a JPMorgan részvénye a következő hat hónap során akár 150 dollárig is emelkedhet. Ez közel 33 százalékos erősödés lenne a szerdai záróárhoz képest. Az elmúlt hat hónap során egyébként a JPMorgan papírja nagyjából 8 százalékot izmosodott.

Profitok és bevételek

Az egyes bankok legfontosabb számait nézve az látszik, hogy a JPMorgan harmadik negyedéves nyeresége 8 százalékkal 9,1 milliárd dollárra (részvényenként 2,68 dollárra) erősödött. Az elemzők mindössze 2,45 dolláros egy részvényre eső profitot vártak. Bevételi fronton a bank szintén 8 százalékos emelkedés mellett 30,1 milliárd dollárt keresett – szemben a 28,5 milliárdos várakozással.

A Wells Fargo profitja 23 százalékos gyengülés mellett 4,6 milliárd dollár volt, amely részvényenként 1,07 dollárnak felelt meg – elmaradva ezzel az 1,15 dolláros várakozástól. A bevétel oldalán azonban a pénzintézet 22,01 milliárd dollárja meghaladta a 21,19 milliárdos várakozást.

A Citigroup profitja 4,9 milliárd dollár volt (egy részvényre 2,07 dollár) ami felülmúlta az 1,95 dolláros várakozást, illetve a tavaly ugyanekkor elért papíronkénti 1,73 dollárt is. Bevételi oldalon a bank, 1 százalékos növekedéssel, 18,6 milliárd dollárt ért el a harmadik negyedévben, ami szintén fölötte volt a 18,545 milliárdos elemzői várakozásnak.

Nagyot ralizhat a JPMorgan részvénye a következő hónapokbanForrás: AFP/2014 Getty Images/John Moore

Mindeközben a Bank of America profitja 5,78 milliárd dollár volt, ami részvényenként 0,56 dollárnak felelt meg – szemben az egy évvel korábban elért 7,17 milliárddal vagy 0,66 dollárral. A teljes bevétel ezzel együtt 22,81 milliárd volt, ami viszont meghaladta a tavaly ilyenkor elért 22,72 milliárdot. Az elemzők 0,51 dolláros egy részvényre jutó profitot, illetve 22,79 milliárdos bevételt vártak.

A teljes képhez tartozik, hogy az említett négy bank mellett a héten egy ötödik óriás, a Goldman Sachs is közzétette a harmadik negyedéves eredményeit. A Goldman profitja 28 százalékkal 1,88 milliárd dollárra, vagy részvényenként 4,79 dollárra, süllyedt – szemben a várt 4,81 dollárral. A bank bevétele emellett 6 százalékkal 8,32 milliárd dollárra zsugorodott, ami viszont fölötte volt a várt 8,31 milliárdnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK