Megkezdik a rézkitermelést a világ egyik legfontosabb nemzeti parkjában

2019.11.07. 13:04

Hosszú évek óta húzódik annak a bányászati projektnek a vitája, melyben rézércet termelnének ki a világ, egyben Afrika egyik leghatalmasabb természetvédelmi területén, az Alsó-Zambézi Nemzeti Parkban. A friss híradások szerint úgy tűnik, a projekt megkapta a zöld utat, mégpedig a lusakai legfelsőbb bíróságtól.

Zöld utat kapott a Zimbabwe és Zambia határán, a nemzeti park szívében található Kangaluwi külszíni fejtésű rézércprojekt, írja egy helyi lap. Ez azt is jelenti, hogy hiába támadták meg 2014-ben a 2000-es évek elején még ausztrál kézben lévő ipari kezdeményezést fenntarthatósági és környezetvédelmi okokra hivatkozva egy állami hatóság részéről. A bíróság döntése szerint azt el lehet indítani. Így elvi akadálya nincs a továbbiakban az egytárnás fejtés megkezdésének. A kitermelési jogok most egy dubaji cégnél vannak, miután azok az évek során több százezer vagy épp millió dolláros összegek ellenében cseréltek gazdát, viszont - derítették ki az újságok - a cégcsoporti háló némileg zavaros, és az is lehet, hogy ami dubajinak néz ki, a háttérben valójában kínaiak kezében van.

Bárhogy is, a Zambezi sorsa most hirtelen aggodalom tárgya lett, hiszen nincs akadálya, hogy legyen bármilyen is a tulajdonosi háttere, a Zambezi Resources megkezdje a munkálatokat.

Elefántok a Kavango-Zambézi határterületen, amely a világ legnagyobb állatrezervátuma, ezen belül található az Alsó-Zambézi Nemzeti ParkForrás: Wikimedia Commons

A Kangaluwi a mintegy 4100 négyzetkilométeres Alsó-Zambézi park keleti szegletében található, a Zambézi folyóhoz közel, nem messze a már Zimbabwe területén fekvő Mana Pools nemzeti parktól, amely része az UNESCO világörökségi területeinek. 

Alsó-Zambézi komoly turisztikai látványosság, ahol a magasabb elvárásokkal érkező, fizetőképes nyugati turisták igényeit is ki tudják elégíteni újonnan épített szálláshelyekkel, kempingekkel. Az élénkülő turizmusból származó bevétel jelentős számú kisebb helyi közösség boldogulását segíti.

A bányavállalat ugyanakkor azzal érvelt korábban, jelentős gazdasági haszontól esik el az ország, ha nem indulhat meg a termelés a jó eredményekkel kecsegtető területen. A Zambezi Resources azt mondta, amikor 2014-ben az eljárás elindult, hogy az állami környezetvédelmi ügynökség lépésével 

494 millió dollár értékű projekt (közel 150 milliárd forint) került parkolópályára. 

A lusakai hivatal akkor arra hivatkozott, hogy nem látják fenntarthatónak a rézkitermelést egy olyan térségben, melynek nagyon törékeny, és az egész afrikai vadvilág szempontjából értékes az ökológiai egyensúlya. Ráadásul a termelés beindítása épp a turisztikai terveket húzná keresztbe, noha a térség egyik legfontosabb bevételi forrásai eddig is a turisták költései voltak. 

A mostani legfelsőbb bírósági döntés ellenére van, aki még mindig nem adja fel a projekt le-, illetve megállításának célját. 

Egy zöldpárti politikus azt mondta: jelenleg is érvényben van Zambiában egy 1997-es jogszabály, amely kimondja, hogy azokat az ilyen jellegű projekteket, melyek megfelelő hatástanulmányok után megkapták az engedélyt, de nem indultak el onnantól számítva három éven belül, újra kell regisztrálni a megfelelő hivatalnál. Annak pedig tovább kell küldenie fenntarthatósági és környezeti szakellenőrzésre az illetékes állami szervnek a beadványt - épp annak, mely 2014-ben már megakasztotta azt, és most majd újra döntést kell hoznia az ügyben a képviselő állásfoglalása szerint.

A réz Zambia egyik legfontosabb exportcikke. Az ország 2017-ben 9,7 milliárd dollár értékben exportált, akkor a rézkoncentrátum a teljes exportteljesítmény 47 százalékát adta:

Idén várhatóan a 75 százalékát fogja, nagyjából 6,8 milliárd dollár értékben.

Nem az Alsó-Zambézi Nemzeti Park rézkitermelése az egyetlen, gazdaságilag fontos projektje az országnak. A világ egyik legnagyobb, arany- és más értékes ércek kitermelésével foglalkozó vállalata, a Barrick, közzétette, hogy zambiai rézbányája, a Lumwana a korábban becsültnél is nagyobb könyv szerinti értékkel, 735 millió dollárral bír.