Nagy lendülettel indult el felfelé a hazai tőzsde a múlt héten

2019.10.28. 13:00

A hazai tőzsde a múlt héten öles léptekkel indult el felfelé, hogy behozzon valamit a nemzetközi börzékkel szembeni lemaradásából. A forint eközben vegyesen mozgott a legfontosabb külföldi devizákkal szemben.

Hétfőn háromnapos csökkenő szériát törtek meg az európai papírok, a rendezett brexit körüli optimizmus, a várakozásokat többnyire felülteljesítő gyorsjelentések és a pozitív(abb) hangvételű amerikai-kínai tárgyalásoknak köszönhetően. Ám a brit miniszterelnökre gyakorolt nyomás, hogy újabb 3 hónappal halasszák el a brexitet, növeli a bizonytalanságokat.

A Wall Streeten szintén emelkedtek az indexek a kereskedelmi tárgyalások pozitív hangulatának és az erős vállalati eredményeknek köszönhetően, de a DJIA-t a Boeing kissé visszahúzta. A repülőgépgyártó újabb 4 százalékot esett, miután kiderült, hogy félrevezette az amerikai légügyi hatóságot a 737-esek katasztrófái előtt.

Ismét estek a Boeing részvényeiForrás: Wikimedia

Európában szerdán a héten első alkalommal zártak gyenge napot az indexek, főként a tech-papírok vezetésével, miután a Texas Instruments chipgyártó rontotta a kilátásait, ami figyelmeztető jel lehet a globálisan kulcsfontosságú mikrochip-piac állapotát illetően. Emellett a brexit ismételt befagyásával fenyegető veszély is erodálta a hangulatot.

Eddig sok a kedvező gyorsjelentés

A Wall Streeten némi pluszban zártak az indexek, a gyorsjelentő Boeing és a Caterpillar is segítette az emelkedést, annak ellenére, hogy a várakozásoknál gyengébb harmadik negyedéves számokat tettek közzé, a jelenleg kulcsfontosságú amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kapcsán pedig nem látott napvilágot új információ.
Az eddig jelentő 98 S&P 500 komponensből 83 százalék teljesítette felül a várakozásokat, és mindössze 12 százalék volt alulteljesítő, ami jobb, mint az 1994 óta gyűjtött Refinitiv átlag (65, illetve 20 százalék). Miután semmi meglepetés nem történt a csütörtök délutáni Európai Központi Bank (EKB) döntés kapcsán, így a vállalati gyorsjelentésekkel kapcsolatos pozitív hírek húzták felfelé a piacokat. A német DAX például 16 havi csúcsára emelkedett, amit nagyban segített a világ legnagyobb vegyipari cégének, a BASF-nek a 3,4 százalékos emelkedése. A társaság megerősítette az idei tervszámait, annak ellenére, hogy 24 százalékkal esett a harmadik negyedévben a működési eredménye, ami igen vegyes képre utal.

A világ elsőszámú pénzügyi központja, a Wall Street New YorkbanForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Amerikában 45 S&P komponens jelentett csütörtökön, közülük az Amazon például 7 százalékot esett a gyenge gyorsjelentésre. Az 3M konglomerátum pedig azt tette közzé, hogy „továbbra is lassulást lát az őt érintő iparágakban, nem pedig azt, hogy elérték volna az átmeneti mélypont alját", amit megerősít, hogy a szeptemberi tartós cikkek rendelésállománya is 1,1 százalékot csökkent havi alapon az USA-ban.

Itthon élen az OTP

A budapesti tőzsde is a dübörgést választotta, és öles léptekkel igyekszik behozni az eddigi, idei évi lemaradását az európai mezőnyben. A hazai börze 1,5 százalékos emelkedését ismét az OTP segítette leginkább, miután 3 százalékkal, új történelmi csúcsra emelkedett, de a Richter is ralizott és 5300 forinton zárt. A forgalom magas volt, elérte a 21 milliárd forintot, ami akár azt is jelenthette, hogy sokan sejthettek egy esetleges péntek esti Moody's felminősítést, és ennek volt betudható az egész heti vételi erő. Ez főként a nemzetközi folyamatok által leginkább érintett OTP piacán éreztette a hatását. Ám végül elmaradt a várt esemény és a Moody's ezúttal sem vette napirendre a magyar gazdaság helyzetének vizsgálatát.

A Budapesti Értéktőzsde épületrésze a Szabadság téri Bank CenterbenForrás: MTI/Jászai Csaba

A hetet végül 0,7 és 1,9 százalék közötti emelkedéssel fejezték be az amerikai indexek, a német DAX 2,1, a londoni FTSE 2,4, a milánói börze pedig 1,3 százalékkal zárta magasabban a hetet. A hazai tőzsde vezető indexe 3,3 százalékot menetelt felfelé a múlt héten, a magyar vezető papírok árfolyama pedig a -1,0 és +6,9 százalék közötti sávban mozgott. az OTP volt, ami minden korábbi csúcsát megdöntötte.

Leköszönt Mario Draghi, az EKB elnöke

Tovább gyengült a dollár hétfőn és jó úton halad afelé, hogy közel 2 év óta a leggyengébb havi teljesítményt nyújtsa. Ennek oka az, hogy a brexittel kapcsolatos fejleményekre ugrottak az optimista befektetők és azóta felfelé tartanak az európai eszközök, de a menedék japán jen is két és félhavi mélypontjára érkezett. A jüant 5 heti csúcspontján fixálta a kínai jegybank, amire erősödéssel reagált a távol-keleti deviza, illetve az is szerepet játszhatott ebben, hogy a jegybank elnöke szerint a fundamentumok alapján „megfelelő helyen" van az árfolyam.

Mario Draghi távozott az EKB élérőlForrás: AFP/Steffi Loos

A forint tovább erősödött és érdemi erőt felmutatva az euróval szemben a 330-as szint alá korrigált, de a dollárral szemben is ez az erő volt látható, ezzel szemben a régió inkább lemaradó volt. Elképzelhető, hogy a piac most visszakozik az eddig látott, a forint fundamentumaihoz képest egyértelműen túlzott reakciók után. Csütörtökön az euró elengedett egy keveset az addig összegyűjtött erejéből és visszakerült az EUR/USD az 1,11-es szintre. Az eurózónás üzleti hangulatindexek ugyanis továbbra is gyenge képet mutattak, és az EKB sem jelentett be semmi érdemit a változatlanul hagyott kamatok mellett.

A csütörtöki ülésen részt vett az új EKB elnök is, azonban a sajtótájékoztatón a kérdések elsősorban Draghihoz szóltak, azt firtatva, mennyiben elégedett az elmúlt 8 évvel, de a leköszönő elnök többnyire udvariasan kitért a válaszadás elől. Illetve azt hangsúlyozta, hogy a központi bank a jelenlegi eszközrendszerével szerinte képes lesz elérni az inflációs célját, de a növekedés ösztönzése érdekében immár a fiskális politikáknak is be kellene lépnie tagállami részről.A dollár végül 0,7 százalékot erősödött az euróval szemben a hét folyamán, a hazai fizetőeszköz pedig a múlt hét folyamán 0,5 százalékot erősödött az euróval szemben, míg 0,7 százalékot gyengült a dollár ellenében, emellett a régiós fizetőeszközök is főként kissé erősödtek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK