Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy összesen kétmilliárd forintos kormányzati támogatással további 68 településen kezdődhetnek meg a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a 2015, tehát a pályázat kezdete óta már több mint 550 településen mintegy 14 milliárd forintból újulhatnak meg gyermekétkeztetést szolgáló konyhák és étkezőhelyiségek.
A költségvetés évről évre növekvő forrást biztosít a gyermeknevelés támogatására, az ingyenes és kedvezményes étkeztetésnek köszönhetően pedig ma már minden gyerek - akár a szünidőben is - meleg ételhez juthat.

Erre a célra jövőre több mint 82 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely 50 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez képest, tette hozzá Varga Mihály.

Ezzel párhuzamosan országszerte újulnak meg vagy épülnek a gyermekétkeztetéshez szükséges konyhák, étkezők és kiszolgálóhelyiségek is. A pályázat révén az önkormányzatok kifejezetten hazai költségvetési forrásból részesülhetnek támogatásban korszerűbb, a környezetvédelmi és energetikai, valamint élelmiszerbiztonsági szempontoknak megfelelő infrastruktúra kialakításához - jelezte Varga Mihály.

Varga Mihály pénzügyminiszterFotó: Csudai Sándor - Origo

Emlékeztetett, az idén tavasszal közzétett felhívással akár 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a települések. A támogatásban részesülő önkormányzatok listája a kormany.hu oldalon érhető el.