Így bűnhődtek a középkori Magyarország pénzhamisítói

A náci időkből származó aranykincsre még tavaly októberben bukkantak, de a leletet csak kedden mutatták be a nyilvánosságnak, mivel szeretnék felkutatni a jogos tulajdonost (a kép illusztráció)

A pénzverési jog a középkor folyamán féltve őrzött joga volt a magyar uralkodóknak, a legritkább esetben engedélyezték az autonóm, azaz önálló, nem királyi pénzverést. Éppen ezért mindenki, aki királyi engedély nélkül vert pénzt, vagy a királyi érméket körülmetszette, megkicsinyítette, majd azt forgalomba is hozta, pénzhamisítást követett el - Weisz Boglárka, a „Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport vezetőjének tanulmánya a középkori pénzhamisítás meghökkentő világába vezeti be az olvasót.

Hogyan gondoskodtak a pénzverés biztonságáról a középkorban?

A pénzverdékben különböző óvintézkedések bevezetésével igyekezték elejét venni annak, hogy ott bárki engedély nélküli pénzt verjen, avagy titkon a pénzveréshez szükséges szerszámokat használjon. A pénzverővasakat és a véseteket a 13. század közepén az esztergomi érsek embere őrizte. Az Anjou-korban a kamaraispánnak már minden pénzverdében két ládával kellett rendelkeznie. Az egyikben az esztergomi érsek és a tárnokmester megbízottjának pecsétje alatt tárolták a pénzverő eszközöket, a másikban az öntött rudakat tartották az érsek, a tárnokmester és a kamaraispán megbízottjainak kulcsai és pecsétjei alatt.

Mindkettőt kizárólag az érsek és a tárnokmester emberének jelenlétében nyithatták fel.

A pénzverés és az ezüst olvasztása is csak a két megbízott jelenlétében folyhatott.

A kép illusztráció Forrás: Flickr / Tasayu Tasnaphun

A 15. században egy új tisztség tűnik fel a pénzverés ellenőrzésénél:

a "kémlő" az esztergomi érsek emberével közösen felügyelte a pénzverés minden egyes fázisát.

A kémlőt a verde helyszínéül szolgáló város választotta, feladatai közé tartozott a próbaveret őrzése, amely sok esetben azt jelentette, hogy a pecsétjével ellátott veretet a városi tanács tartotta magánál.

A kémlők felügyelője az országos hatáskörrel rendelkező,

a király által kinevezett főkémlő volt.

Ő vagy beosztottja ellenőrizte az esztergomi érsek emberével a pénzverés minden egyes fázisát, jelen voltak az öntvény elkészítésekor, és mind az öntvényből, mind a kivert pénzekből meghatározott mennyiséget őrizniük kellett.

A pénzverés ellenőrzését szolgálta a pénzverde és a pénzverésért felelős személy ismertetőjegye is, azaz a verde- és a mesterjegy. Először I. Károly rendelte el, hogy a pénzeken a kamaraispán jele rajta legyen, kezdetben mégis inkább a verdére utaló jeleket láthatunk. I. Lajos uralkodása alatt már elszaporodtak a kamaraispánok személyi jegyei. Zsigmond uralkodása alatt pedig állandósult a rendszer végső formája: azaz az éremkép egyik oldalán a pénzverde helyének, a másik oldalán pedig a pénzverésért felelős tisztségviselő nevének kezdőbetűje szerepel. Ugyanakkor mind a verde-, mind a mesterjegy lehetett szimbólum, avagy címer is.

Hamisítás a régmúltban

A középkorból ismert törvénykezési emlékek közül elsőként az 1298. évi törvény rendelkezett a pénzhamisítókról, mely szerint

„ha valamely személy vakmerő merészséggel saját birtokán vagy házában pénzt veretne, e birtokától vagy házától fosszák meg, s a törvény büntetését nyerje el."

Az Árpád-korból ismert pénzhamisítási ügyekben, ha egyáltalán sikerült kézre keríteni a hamisító(ka)t, valóban birtokvesztéssel járó büntetésekről értesülünk. Így például az 1250-es években a hamis pénzverésen fogott Póka Gömör megyei Recske birtokát vesztette el, ahogy a Leppoldus szerémi kamaraispán által 1253-ban pénzhamisításon fogott Bessenyő település falunagya, Lőrinc, valamint fia Demeter, s veje, János is birtokaikat veszítették el.

A pénzhamisítók azonban meg is szökhettek a büntetés elől.

Így tettek az ittebői bencés apátság szerzetesei is, akik kelyhekből, keresztekből, szentelt és nem szentelt edényekből vertek hamis pénzt, ráadásul a kolostor ingó és ingatlan vagyonát is elprédálták, végül pedig a király és a püspök haragjától félve otthagyták az apátságot és szétszéledtek.

Az Anjou-korban egy újabb büntetési formával találkozni. A hamisítók már nemcsak birtokaikat vesztették el, hanem életükkel is fizettek érte, mégpedig a máglyán. A budai jogkönyv szerint a hamisítónak hetedmagával kellett esküt tennie, és ha bármelyikük is eltévesztette az eskü szövegét,

a hamisító büntetése a máglyahalál lett.

A pénzhamisítók úgy végezték, mint a boszorkányperek vádlottjai Forrás: YouTube

Az esküt a feszület érintésével tették le, a szószóló vagy a bíró olvasta fel az eskü szövegét, amit az eskü letéteményesének hiba nélkül kellett megismételnie. A tanúk feladata pedig ezen eskü megerősítése volt.

Amennyiben hibátlanul mondták el az eskü szövegét, felmentették a vádlottat, ha ő vagy eskütársai tévesztettek, bűnösnek ítélték.

Az így elítélt pénzhamisítók elégetése a tárnoki jog szerint a következőképpen történt:

„először készítsenek faágakból koszorút, fúrják át a hamis pénzeket, és kötözzék őket körös-körül a koszorúra, és helyezzék a hamisítók fejére, és az így megkoszorúzottakat vezessék ki, és a gonoszok vesztőhelyén égessék el őket."

A pénzhamisítók felkutatása a királyi kamaraispánok egyik feladata volt, és ha ők nem tudtak megfelelőképpen eljárni az ügyben, akkor a királyt értesítette a hamisítókról, ahogy azt a tanulmány Zsigmond király feleségének, Borbála királynénak körmöci pénzverés joga kapcsán bemutatja.

Itt működtek biztosan korabeli hamisítók

Hol készíthették a hamis pénzeket? Vélhetően lakott területektől messze folytatták tevékenységüket a hamisítók. Ilyen helyek lehettek a barlangok, ahol távol a világtól nyugodtan lehetett törvénybe ütköző tevékenységet folytatni.

• A Budai-hegységben, a Remete-hegyi barlangban V. István korabeli pénzhamisító műhelyre bukkantak a régészek.
• A Gömör megyei felfalusi barlangban 1954-ben Mátyás király dénárjainak 19 hamisított változatát találták meg több tucat ezüstözött lemezdarabbal együtt, 2013-ban pedig a verőtőre is ráleltek.

Gömör megye a korábbi időszakokban is a pénzhamisítók egyik kedvelt helye volt: 1423-ban egy kiterjedt és jól szervezett pénzhamisító banda működésére derült fény. A nádori bíróság 62 embert ítélt el, ötvenet a pénzhamisítással kapcsolatban álló tettekért.

I. Lajos aranyforintja Forrás: Wikimedia Commons

Sok esetben azonban éppen a városközpontokban, szinte mindenki szeme előtt verték a hamis pénzeket.

Pápán a piactér ásatása közben bukkantak hamispénzverésre utaló leletekre,

míg Visegrádon egy 15. század első harmadában működő bronzöntő műhelyben, ahol a régészeti anyag alapján kisebb tárgyak mellett puskacsöveket készítettek, de titkon Zsigmond-kori érméket is hamisítottak.

A legbátrabbak azonban a pénzverdében igyekeztek tiltott pénzveréssel haszonra szert tenni.

Nem lehetett véletlen, hogy azokat a kamaraispánokat, akik kulcsokat készítve és a pecséteket feltörve pénzeket verettettek, mint hamisítókat kellett megbüntetni.