Egyre több nagyhatalom távolodik el a dollártól

2019.11.04. 16:31

Miközben az amerikai dollár évtizedek óta a világ legerősebb és legfontosabb devizája, ez a pozíció egyre inkább megremeg, ahogy folyamatosan nő azon országok száma, amelyek igyekeznek leépíteni a függést az amerikai fizetőeszköztől.

Egyre több olyan nagyhatalom van, amely igyekszik leépíteni a függőségét az amerikai dollártól. A legnagyobb szereplők között ott találjuk Kínát, Oroszországot vagy az Európai Uniót – mondta a CNBC-nek Anne Korin, az Institute for the Analysis of Global Security elemzője. Ez a folyamat pedig most már komolyan befolyásolhatja az amerikai fizetőeszköz nemzetközi szerepét.

Nem tudjuk, mi lesz a jövőben, de az világosan látszik, hogy a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan – hangsúlyozta Korin.

Hozzátette, folyamatosan nő azon erős országok száma, amelyek távolodnak a dollártól.

Ezzel együtt az amerikai dollár még mindig a világ egyik legbiztonságosabb menedékeszköznek számít, és ez a szerep eddig mindig megerősödött a gazdasági nehézségek idején. Nemrég napvilágot látott olyan elemzés, amely éppen azt hangsúlyozta, hogy ismét ez érződik a piacokon.

A nagyhatalmak igyekeznek leépíteni a dollárfüggőségüketForrás: EyePress News

Van azonban egy nagyon fontos tényező, amely indokolja a nagy országok dollártól való távolodását. Ha ugyanis egy tranzakciónál amerikai dollárt használnak, és a tranzakció átmegy egy amerikai bankon, akkor az üzlet az amerikai jogrendszer hatálya alá kerül, még akkor is, ha egyébként semmi köze az Egyesült Államokhoz. Ez pedig számos ország számára túl nagy kiszolgáltatottságot jelent például az amerikai politika felé. Jó példa volt erre legutóbb az USA és Irán esete, amikor az európai multinacionális cégek sérülékennyé váltak az amerikai szankciókkal szemben azzal, ha folytatják az üzletelést Iránnal.

A dollártól való eltávolodás motivációja tehát elég erős, de a kérdés az, amennyiben megroppan a dollár nemzetközi szerepe, lesz-e olyan másik deviza, amely hasonló globális erőre kaphat. Erre jelenleg a legnagyobb esélye a kínai jüannak van.

Az elmúlt években ugyanis Kína folyamatosan próbálta elterjeszteni a nemzetközi használatban a fizetőeszközét.

Ennek a sorozatnak része volt a jüanban elszámolt határidős olajjegyzések elindítása, de a hírek szerint az ázsiai óriás arra is készül, hogy a saját devizájában, és ne amerikai dollárban fizessen az olajimportért.

Ezek a jüanban elszámolt olajjegyzések (más néven a petrojüan) pedig az első lépést jelenthetik a dollár dominanciájának leépítése felé – jelezte Korin. Jelenleg azonban a nemzetközi olajkereskedés 90 százalékát még amerikai dollárban számolják el, tehát egyelőre még az olajpiacon sem kell rettegnie az USA-nak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: