Taylor Swifttel és őrületes vásárlással indult a Szinglik Napja

2019.11.11. 13:18

Néhány órával ezelőtt elrajtolt a Szinglik Napja, amely a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi napjának számít, a Black Friday-t is maga mögé utasítva. Az Alibaba által megálmodott esemény évről évre megdönti a pénzforgalmi rekordokat, ráadásul már Európában és az Egyesült Államokban is egyre több fogyasztó használja ki a rendkívül kedvező árakat az alig 24 órás időszakban. Bemutatjuk hogyan indult a Szinglik Napja, milyen termékeket keresnek leginkább, mennyi bevételt hoz és mely országokban egyre népszerűbb.

A Szinglik Napját 1993-ban kezdte el "ünnepelni" néhány kínai egyetemista, akik ezt egyfajta Valentin Nap ellenes mozgalomnak szánták. A résztvevők ajándékokat vásároltak, azonban nem egymásnak, hanem saját maguknak. A választás azért esett a November 11-re, mert az egyest tartják a legmagányosabb számnak, így ideális dátum a szinglik ünnepe számára.

A Szinglik Napja igazán 2009-ben lett ismert esemény, amikor a kínai Alibaba rájött az ebben rejlő üzleti lehetőségre. A e-kereskedelmi óriás ezen a napon hatalmas kedvezményekkel várja a vásárlókat, ráadásul Kína mellett már számos európai ország, és az Egyesült Államok is részt vesz az egy napos szingli ünnepen.

illusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Tu meifei

Tavaly a Szinglik Napja 30,8 milliárd dollárnyi eladással zárt, ezzel pedig 27 százalékkal még a 2017-es csúcsot is megdöntötte, ráadásul az online eladások terén a Black Friday mellett a karácsonyt és az Amazon Prime Day-t is maga mögé utasítja. Az értékesítések legnagyobb része a Tmall nevű kínai weboldalon keresztül történik, amely szintén az Alibaba tulajdonában van, de már más vállalatok is csatlakoztak a kezdeményezésbe, többek között az Alibaba egyik riválisa, a JD.com.

Ugyan egy átlagos európai számára gondot okozhat a kínai weboldalakon való tájékozódás,  szerencsére azonban egyre több nyugati cég is aktívan részt vesz a Szinglik Napján. Tavaly már az Egyesült Királyságban is 1,1 milliárd fontnyi eladást generált az esemény, idén további növekedésre számítanak.

Az előrejelzések szerint az európai országok közül a briteknél lesz a legnagyobb forgalom az idei Szinglik Napján, tavalyhoz viszonyítva mintegy 170 millió fonttal, 1,29 milliárd fontra emelkedik majd annak ellenére is, hogy a britek 83,5 százaléka nem is hallott még az eseményről. Szintén jelentős, 16 százalékos növekedést prognosztizálnak Németországban, de a franciáknál is 15,6 százalékkal szárnyaljhaták túl a 2018-as adatokat.

illusztrációForrás: AFP/Str

A Szinglik Napja tavaly már a kezdéskor elképesztő eredményt produkált , hiszen az Alibaba akkor az első 1 perc 25 másodpercben elérte az 1 milliárd dolláros forgalmat, a 10 milliárdos határt pedig 5 perccel és 21 másodperccel korábban érték el, mint az azt megelőző évben. A vásárlások 80 százalékát a fogyasztók a mobiltelefonjuk segítségével bonyolították le, demográfiailag pedig a felső középosztály felel a vásárlások 54 százalékáért.

Sokat segít az Alibabának, hogy egyedül Kínában mintegy 400 millió ezredfordulós él és az sem titok, hogy első sorban nekik lett kitalálva a Szinglik Napja. Erre utal a November 11-én az esemény elindítására szolgáló pazar gála is, ahol idén Taylor Swift lesz a sztárvendég.

Az Alibaba szerint idén több mint 200 ezer márka és 1 millió termék közül lehet válogatni, összességében pedig 500 millió vásárlóra számítanak idén.

Tavaly a legkelendőbb termékek az egészségügyi kiegészítők voltak, ezt pedig a tejpor és az arcmaszk követte. A negyedik helyen a gyapjasollós rák végzett, amelyből csak az első órában 1,1 millió darabot adtak el. Emellett 14,6 millió darab ecuadori fehér rákot vettek a fogyasztók , illetve 1,37 millió ausztrál steak húst és az ausztrál tej is az élmezőnyben végzett.

Az első kilenc óra a tavalyit is túlszárnyalta

Az Alibaba szerint az idei Szinglik Napja első kilenc órájában 23 milliárd dollárnyi terméket értékesítettek, ez pedig 25 százalékkal több, mint tavaly. Ez azért is elképesztő szám, mert ez az Amazon teljes előző negyedéves online értékesítésének kétharmadának felel meg. Ennek ellenére néhány szakértő szerint az idei Szinglik Napja a lassuló kínai gazdaság miatt elmarad a rekordnak számító 2018-as évtől, mások viszont úgy gondolják, hogy elérhetik a 32 milliárd dollárt is, ez pedig új csúcs lenne.

A mostani Szinglik Napja az első, amikor már nem Jack Ma irányítja a céget. Az Alibaba eladások tekintetében 1 perc 8 másodperc alatt érte el az 1 milliárd dollárt.