Erős volt a Richter harmadik negyedéve

Richter Gedeon Nyrt., embléma
A Richter Gedeon Nyrt. egyik épülete
Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén a harmadik negyedévben. A gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 22,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 147,6 százalékkal magasabb az előző évinél, árbevétele pedig 28,2 százalékos emelkedéssel, 127,5 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölt gyorsjelentés szerint.
Vágólapra másolva!

Az idén 8-9 százalékkal nőhet a Richter csoportszintű árbevétele euróban számolva - közölte Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a negyedéves eredményeiket értékelő sajtótájékoztatón.

A konszenzus szerint az elemzők 122,1 milliárd forint árbevételre, és 20,9 milliárd forint adózott nyereségre számítottak 2019 harmadik negyedévében.

Az idei év első három negyedévében

a konszolidált árbevétel 2018 azonos időszakával összehasonlítva, 14 százalékos növekedés után, 369 milliárd forintot ért el.

Euróban 11,9 százalékkal nőtt az árbevétel, 1,143 milliárd eurót tett ki. Az adózott eredmény 61,7 milliárd forint lett, 29,6 százalékkal meghaladva a tavalyi első kilenc hónap adatát.

Az emelkedéshez a nagy- és kiskereskedelmi szegmens bővülése, a Vraylar készítmény forgalmának emelkedése, és ennek az értékesítéséhez kötött egyszeri "mérföldkő" bevétel járultak hozzá.

Forrás: MTI/Faluldi Imre

A Vraylar után elszámolt jogdíj összegével, valamint az egyszeri, kiugró nagyságú bevétellel korrigálva a 2019 első háromnegyed évében elért árbevétel 332,1 milliárd forintot tett ki, ami 24,8 milliárd forinttal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának hasonló módon korrigált értékét.

A nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevétele 18,9 milliárd forinttal, 31,4 százalékkal haladta meg a 2018 első kilenc hónapja során elért értéket.

A növekedés elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens 17,5 milliárd forintos, azaz 37,7 százalékos forgalombővülésének volt köszönhető. Az első három negyedév árbevétele Magyarországon 29,4 milliárd forint lett, ami forintban 3,2 százalékos növekedést jelent.

Az üzemi eredmény 1,1 százalékkal nőtt, 52,1 milliárd forint volt az első kilenc hónapban.

Az üzemi eredményhányad 14,1 százalékot tett ki a bázisidőszakban elért 15,9 százalékkal szemben.
A csoport pénzügyi eredménye 15,6 milliárd forint nyereség volt a bázisévben elszámolt 1,57 milliárd forint nyereséggel szemben.

A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszeripari vállalat épülete a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton Forrás: MTI/Faluldi Imre

A Richter vezérigazgatója szerint

a gyógyszergyártás euróban számolt árbevételében 5-6 százalékos növekedés várható az idén.

Ugyanakkor az orosz és a kínai piacon egész évben csökkenést várnak. Kelet-Európában stabil forgalom jöhet, egyéb FÁK-országokban 10 százalékos növekedést, Ukrajnában 15 százalékos növekedést, Kínában viszont 30 százalékos csökkenést prognosztizálnak ugyancsak euróban számolva. Az Egyesült Államokban viszont jelentős volt a bevétel növekedése.

A gyógyszeripari cég negyedéves gyorsjelentésével kapcsolatban az Equilor Befektetési Zrt. elemzése három fő tényezőt emel ki. Egyrészt a várakozásokat meghaladó árbevétel-növekedést, amit a bruttó fedezeti marzsok csökkenése kísért, másrészt azt hangsúlyozzák, hogy egy egyszeri tétel rontotta az üzleti eredményt, ami így mérsékelten elmaradt a várttól. Harmadsorban pedig a jelentős pénzügyi nyereségnek köszönhetően hatalmasat nőtt az adózott eredmény.