Kiderült, mikor szállhatnak fel újra a 737 Max gépek

2019.11.12. 13:09

A Boeing szerint a 737 Maxok már januárban repülhetnek, mert a javított szoftver minden biztonsági vizsgálaton átesett, most már csak a hatóságok engedélyére várnak. A gépek repülését még márciusban tiltották meg világszerte, miután öt hónap alatt két szerencsétlenség is történt, amelyekben 346 ember vesztette életét.

A világ legnagyobb repülőgépgyártója abban reménykedik, hogy a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) engedélyezi a javított szoftver használatát még az év vége előtt. A Boeing által kiadott közlemény szerint decemberben folytatódhat a megrendelt 737 Max repülőgépek kiszállítása és januárban pedig már repülhetnek a gépek, ha minden a tervek szerint megy.

A vállalat kiemelte, hogy ezzel párhuzamosan megújították a pilóták képzésére vonatkozó szabályokat és módszereket is, mert ez is feltétele volt annak, hogy repülhessenek a 737 Maxok.

A januári időpont nem csak a Boeing számára fontos, hiszen a 737 Max az egyik leggyakrabban használt típus világszerte, márciusban összesen 371 ilyen repülőt állítottak le, és ezzel több légitársaság is bajba került.

Boeing 737 MAXForrás: Wikimedia

A Boeing abban reménykedett, hogy már augusztusban felszállhatnak a gépeik, azonban nem sikerült időben kijavítani a meghibásodott szoftvert, mostanra viszont úgy tűnik, hogy valóban elhárították az akadályokat.

Ennek ellenére sem szállhatnak majd fel mindenhol a 737 Maxok, mivel az ausztrál légügyi hatóság már jelezte, hogy az FAA döntése ellenére is fenntartják a repülési tilalmat, ráadásul rajtuk kívül más országok is dönthetnek hasonlóan.