Munkába áll Robin, a magyar takarítórobot

2019.11.13. 19:00

Munkába állítják Robint, az új magyar takarítórobotot. Az első húsz példány már az idén elkezdi a munkát a B+N Referencia Zrt. által takarított kiemelt intézményekben, többek között a Honvédkórház Róbert Károly körúti és Podmaniczky utcai komplexumaiban, a Groupama Arénában és a Budapest Airport területén - írja a Világgazdaság. 

Az idén 10-15 százalékkal nőhet a B+N Referencia Zrt. forgalma – mondta a Világgazdaságnak Szij Csaba, a tavaly 23,27 milliárd forintos árbevétel mellett 2,74 milliárdos nyereséget elérő takarítócég vezérigazgató-helyettese. Mivel ebben az ágazatban a létszámhiány már öt-hat évvel hamarabb felütötte a fejét, mint más szektorokban, a B+N 2017-ben az előremenekülést választotta. A társaság a 4500 dolgozó munkájának kiegészítésére az elmúlt két évben százmilliós nagyságrendben takarítórobotot fejlesztett önerőből. Az első húsz példány már az idén elkezdi a munkát a vállalat által takarított kiemelt intézményekben, a többi közt a Honvédkórház Róbert Károly körúti és Podmaniczky utcai komplexumaiban, a Groupama Arénában és a Budapest Airport területén.

Szij Csaba a lapnak elmondta: a jövő év végére már száz robottal dolgoznának, de azok kereskedelmi forgalomba helyezése egyelőre nem céljuk. A magyar fejlesztés mögött olaszországi gyártókapacitás áll, a Robin névre keresztelt robot kezelése, feltöltése és ellenőrzése pedig várhatóan az irányító kollégák munkaidejének legfeljebb a 20-30 százalékát teszi ki, ezáltal nő a takarítói munka hatékonysága. Ez azért kulcsfontosságú, mert egyes felmérések szerint a létesítményüzemeltetéssel együtt 1500 milliárd forintos piacról beszélünk, ebből önmagában a tisztítástechnológiai tevékenység 800 milliárdra rúg. Hiába ekkora a piac, a takarítás továbbra sem megbecsült tevékenység, holott speciális képzettséget, egyebek mellett vegyszerismeretet igénylő szakmunka. A vezérigazgató-helyettes szerint a munkaerő átlagéletkora 58 év felett van, körülbelül a 70 százaléka nő, a dolgozók pedig csak folyamatos béremeléssel tarthatók meg.

A fejlesztés során nem a munkaerő teljes kiváltása volt a cél, hanem az emberi munka támogatása

- emelte ki Zalka Péter, a B+N kutatás-fejlesztési vezetője. A magyar fejlesztésű takarítórobotok egy műszakban 1500 négyzetméternyi területet képesek kiszolgálni, egy elektromos feltöltés háromórás üzemidőre elég, egy vízfeltöltés pedig egy órára. A B+N Referencia Zrt. összességében több mint ötmillió négyzetméteren, 2600 telephelyen végez műszaki üzemeltetési, takarítási és kertészeti szolgáltatásokat.