A világ legnagyobb sörgyártója újabb kézműves főzdét venne

2019.11.13. 18:14

A világ legnagyobb sörfőzdéje, az Anheuser-Busch InBev 16,5 dolláros (5 ezer forint) áron venné meg a Craft Brew Alliance részvényeinek darabját. A cég közel 70 százalékát vásárolná fel a Budweiser sörök gyártója – összegzi a MarketWatch.

Az AB Inbev elutasította a részvényenkénti 22 dollár (kb. 6.700 forint) vagy afeletti értékű vásárlást.

A mostani bejelentésen viszont elhangzott, hogy sikeres akvizícióval a Craft Brew Alliance – ami olyan márkákat birtokol, mint a Kona Brewing vagy a Redhook Brewery – 70 százalékát vásárolhatja fel a belgiumi Leuvenben székelő vállalat.

IllusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Dycj

Noha ez az ár több mint kétszerese a Craft Brew záráskori 7,33 dolláros (2.200 forint) részvényárának, azonban sokkal alacsonyabb, mint a cég tavaly júliusi részvényára.

2016-ban az AB InBev és a Craft Brew hosszú távú partneri megállapodást kötött a disztribúció területén, és ez tartalmazza az AB InBev opcióját arra, hogy magasabb áron felvásárolja a részvényeket: az első évben 22 dollárért, a második évben 23,5 dollárért (7.000 forint), míg a harmadik évben 24,5 dollárért (7.400 forint).

Amennyiben ezt a harmadik év végén nem teszi meg, akkor 20 millió dollárt (mintegy 6 milliárd forint) köteles fizetni a Craft Brew-nak.

Az AB InBev utóbbi években számos kézműves sörmárkát vásárolt, ezzel igyekezve kihasználni az ilyen jellegű sörök népszerűségét.

IllusztrációForrás: BELGA/AFP/Nicolas Maeterlinck

A multinacionális cég a Craft Brew Alliance 31,2 százalékát már birtokolja, és amennyiben a felvásárlást jóváhagyják, 221 millió dollárt (67,2 milliárd forint) fog fizetni a kézműves sörgyártónak, mintegy 320 millió dollár (97,3 milliárd forint) értékben, és így is milliókat takarít meg a 2016-ban rögzített megállapodáshoz képest.

A két cég szerint az ügylet jövőre zárulhat le.

A bejelentés hatására a Craft Brew részvények értéke több mint 120 százalékkal ugrott meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: