Bejelentették a Tesla első európai gyárának helyszínét

2019.11.13. 11:22

Elon Musk a Tesla képviselőjeként, a Das Goldene Lenkrad nevű díj átadójának gálaünnepségén bejelentette, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER)  közelében építik fel első európai - és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli - gyárukat.

Éveken át tervezte a Tesla, hogy Európában is gyárat építenek, most pedig Elon Musk, a cég vezetője el is mondta, hogy hol lesz a helyszín. A Berlinhez közeli üzemben akkumulátorok és meghajtási rendszerek gyártása mellett kocsikat is összeszerelnek majd, az első ott készített autó pedig a Model Y lesz.

A kezdetekben Elon Musk inkább arról beszélt, hogy az új gigagyár a francia határhoz közel épül majd fel Németországban, azonban ez a terv, úgy tűnik, idővel változott.

A Der Tagesspiegel című lap szerint a vállalat képviselői hónapok óta tárgyaltak a Berlin körül elterülő Brandenburg tartomány kormányával a beruházásról, és Elon Musk most írt alá hivatalos megállapodást Jörg Steinbach gazdasági miniszterrel.

Az üzemet a Grünheide nevű településnél építik fel, amely a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekszik, és korábban a BMW egy végül meg nem valósított beruházásának helyszíneként is szóba került.

illusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Manuel Romano

A Gigafactory 4 nevű Tesla-gyár 10 ezer új munkahelyet jelent a térségnek. Az üzemmel együtt egy mérnöki és egy formatervezési központot is kialakítanak.

A termelés megkezdésére még nincs hivatalos időpont, valószínűleg 2021 végét célozzák meg.

Az üzem a sanghaji Gigafactory 3 példáját követheti. A kínai nagyvárosnál egy évnél rövidebb idő alatt építettek Tesla-gyárat, amely nemrégiben kapta meg a működési engedélyt, és évi 150 ezer darabos kapacitással kezdi meg a termelést - írta a Der Tagesspiegel.

A Teslánál évek óta tervezik egy európai gyár felépítését. Németországból több autóipari fellegvár, például Bajorország és Alsó-Szászország, az Audi és a BMW, illetve a Volkswagen hazája igyekezett megszerezni a beruházást, és ágazati elemzői körökben nemigen számoltak azzal, hogy befutó lehet a számottevő járműiparral nem rendelkező Berlin-Brandenburg régió.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a "tömegterméknek" szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal nőttek.

A társaság a szeptemberrel véget ért negyedévben 6,3 milliárd dollár (1915 milliárd forint) bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Nyeresége 342 millió dollárt tett, ami ugyan 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál, de így is meglepetés, mert elemzők veszteségere számítottak.

A Tesla kilencéves tőzsdei történetében ez volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.