Rekordszintű a biztosítási piac aktivitása

2019.11.14. 06:32

Tavaly rekordszintű volt a biztosítási piac aktivitása, és ez igaz erre az évre is - mondta a Világgazdaságnak Mérth Balázs, a Deloitte cég magyarországi tanácsadási üzletágát vezető és a regionális biztosítói akvizíciós csapat irányításáért felelős partnere.

Molnár Dániel, a Deloitte igazgatója a lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint hozzátette: a kelet- és közép-európai régió biztosítási piaca továbbra is növekszik, az átlagos emelkedés nagyjából 2 százalékos éves szinten.

A növekedés motorja az életbiztosításon kívüli terület maradt, szintjét pedig továbbra is a gépjármű-biztosítások szabják meg. Az életbiztosítási üzletág régiós szinten csökkenést mutat, ami a szakemberek szerint annak köszönhető, hogy ezen az üzletágon belül inkább a befektetési megoldások dominálnak, és kevésbé a kockázati termékek.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Növekszik az úgynevezett kárhányad is: ez 2017-ben ment először 60 százalék fölé, tavaly pedig a károk összege már elérte a bruttó díjbevétel 61,3 százalékát.