Magyarország meghatározó építőipari vállalata idén olyan grandiózus kivitelezési munkákat zárt sikerrel, mint Magyarország legnagyobb innovatív irodaháza, a Telekom és T-Systems közös székháza, a Párisi Udvar épületének teljes műemlékrekonstrukciója és ötcsillagos szállodává alakítása, illetve a jövőbe mutató, elegáns építészeti designnal rendelkező Hill Side Irodaház; mely projekteket számos díjjal jutalmazták a legfontosabb szakmai megmérettetéseken.

A Market Építő Zrt. hatvannál is több elismerést kapott megalakulása óta, rendszeresen szerepel a legjelentősebb szakmai díjátadók kitüntetettjei között. Az Építőipari Nívódíjak mellett számos építészeti, ingatlanfejlesztői, munkáltatói és üzleti díjjal is jutalmazták; 2018-ban pedig elnyerte az év vállalatának járó elismerést is a 200 legnagyobb hazai cég közül.
A Média Építészeti Díjat először 15 éve adták át, ahol idén a 130 pályázat közül a Párisi Udvar projektet - melynek átadását nemcsak helyi, de nemzetközi figyelem is övezte - közönségdíjjal jutalmazták. A díjátadón kiemelkedően szerepeltek a vállalat munkái: a Budapest arculatát is meghatározó, az ország egyik legnagyobb és legmodernebb irodaháza, a Magyar Telekom és T-Systems közös székháza I. díjat, valamint az Iroda kategória I. díját kapta. 

A Magyar Telekom székháza is a Market Építő Zrt. díjazott projektjei között vanForrás: MTI/Róka László

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megvalósult campusfejlesztési projekt támogatja az intézményben folyó világszínvonalú tevékenységet, melyet III. díjjal jutalmaztak, és emellett ez lett a "legjobb projekt" a pályázók szavazata alapján.

A Hill Side Irodaház egy különleges, zöld mikrokörnyezetben elhelyezkedő landmark irodaépület a MOM Park szomszédságában, amelyet a hatékonyság, a racionális fenntartási költségek, valamint az emberközpontú közösségi- és irodatér kialakítások egyaránt jellemeznek, mellyel a projekt az irodakereso.info különdíját érdemelte ki.

A Sport- és Szabadidő Szolgáltatások Nemzetközi Szövetsége (IAKS) idén, a szövetség 26. Nemzetközi Kongresszusán ezüst fokozattal díjazták a - 2018-ban az Év Stadionjának választott - DVTK Stadiont.

A vállalat minőség és fejlődés iránti elkötelezettségének elismerése a MagyarBrands díj, amit idén nyolcadik alkalommal vehettek át.

A vállalat jelenlegi legösszetettebb projektje az 54 hektáros új városnegyed, a BudaPart projekt megvalósítása, és a MOL Campus irodaház felépítése.