A kormány egyik fontos célja az adóegyszerűsítés

Egyszerűsített havi bevallást kínál az adóhatóság az átalányadózóknak
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Folytatódnak a gazdaságösztönző adóintézkedések, ennek egyik korszakos jelentőségű lépése az egységes tb-járulékrendszer kialakítása. A rendszer átalakítása azt is jeleni, hogy három köztehertípussal kevesebb lesz, de a hosszú távú cél az, hogy 2010-hez képest nagyjából 20 közteher szűnjön meg - mondta a pénteki Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium a héten benyújtotta a vonatkozó törvényjavaslatokat.
Vágólapra másolva!

A járulékrendszer átszabása szerepelt a tavaszi gazdaságvédelmi akcióterv adóügyi elképzelései között, és az akkor megszabott intézkedéseket egy kivétellel már jogszabályba is foglalta a törvényhozás - emlékeztetett az államtitkár.

A javaslat értelmében a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerő-piaci járulék olvad össze, az új egységes járulék, azaz

a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

A rendszer átalakítása azt is jeleni, hogy három köztehertípussal kevesebb lesz - emelte ki Izer Norbert. Hangoztatta, hogy a kormány egyik fontos célja az adóegyszerűsítés, és ennek keretében a kormányzati ciklus végéig,

2022-ig harmadával csökken az adók száma,

2010-hez képest nagyjából 20 közteher tűnhet el.

A hét elején benyújtott javaslatok szélesítik az adóhatóság lehetőségét is a feketegazdaság szereplői, az adóelkerülők elleni küzdelemben. A parlament kiterjesztheti az online számlázás elnevezésű hatósági ellenőrző rendszer kereteit. Ennek alapján az adóhatóság július elsejétől megkap minden, a vállalkozások egymás közötti ügyleteiről kiállított számlát,

2021 január elsejétől pedig a magánszemélyeknek kiállított számlák adatait is be kell küldeni a hivatalnak.

Izer Norbert hangoztatta: az adóelkerülés lehetősége ezzel a kisebb üzleteknél is minimálisra csökkenhet, amiből az államkassza komoly bevételre tehet szert. Szakmai becslések szerint az online számlázás egy év alatt 200-250 milliárd forint pluszbevételt hozott, a rendszer kiterjesztésétől újabb tízmilliárdok remélhetők.