Akár két számjegyű mértékű minimálbér-emelés is jöhet jövőre

2019.11.18. 10:57

A várt nyolc százaléknál jóval nagyobb mértékben emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum, mivel a tavaly megkötött, 2020-ra is érvényes egyezség újratárgyalásának feltételei várhatóan adottak lesznek, hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. Az egyezséget aláíró két szakszervezeti konföderáció, a Liga és a Munkástanácsok legalább tízszázalékos emelést javasolnak, mivel az újratárgyaláshoz szükséges, tavaly előrejelzett gazdasági eredményekhez képest jobbak lettek a mutatók, a munkavállalóknak kedvező irányba. A munkáltatói oldal a legkisebb cégek érdekében óvatosságra int.

A korábbi megállapodástól eltérően két számjegyű mértékben is emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum. A tavaly év végén aláírt, 2019-re és 2020-ra megkötött bérmegállapodás évi nyolc-nyolc százalékos emelést tartalmaz, ám az alku szerint újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek a szociális partnerek. Erre az egyezség lehetőséget nyújt, amennyiben a megállapodás alapját jelentő, idei évre még 2018-ban előrejelzett infláció, GDP-növekedés, illetve a termelékenységi mutató eltér a várakozásoktól. Ez az eltérés minden bizonnyal teljesül.

"A megállapodás megkötésekor a munkavállalói oldal engedett a tíz százalék feletti emelésről szóló követeléséből, mivel akkor a világgazdaság visszaesésével számoltak a szakértők, s annak Magyarországra gyakorolt kedvezőtlen hatásával. Végül ezek a hatások nem jelentkeztek, hiszen kimagasló gazdasági növekedést sikerült elérni a harmadik negyedévben is" – hangsúlyozta Palkovics Imre.

Dolgozók a Denso Gyártó Magyarország Kft. egyik gyártócsarnokában SzékesfehérváronForrás: MTI/Bodnár Boglárka

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a lap megkeresésére válaszolva kiemelte: az újranyíló tárgyalásokon a szakszervezetek a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emeléséről szeretnének megállapodni 2020-ra. Az elnök emlékeztetett: Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi nyilatkozatából kiderül, hogy a kormányoldal sem zárkózik el a két számjegyű emeléstől, ám a döntést a munkaadói és munkavállalói oldalnak kell meghoznia.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Nemzetnek megerősítette: legalább tízszázalékos emelést tartanak elfogadhatónak a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál egyaránt. Az elnök ennek okaként kiemelte: a bérmegállapodásban szereplő mutatókhoz képest jóval kedvezőbbek az ország gazdasági eredményei.

Ez pedig a munkavállalói oldal javára kedvező, így az eredetileg nyolc-nyolc százalékos emelés mértéke is nagyobb kell, hogy legyen. Emellett a vártnál magasabb infláció is indokolja a nagyobb felzárkózást.

A bérmegállapodást aláíró két országos szakszervezeti konföderáció vezetője egyaránt nehéz egyeztetésekre készül a munkaadói oldallal. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást, így kérdés, hogy az annak alapján újrainduló tárgyalásokon mekkora súlyt képvisel a konföderáció, ám ők is jelentős emelést szeretnének elérni.

A korábbi évekhez hasonlóan óvatosságra int a munkaadói oldal. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára arra figyelmeztetett, a gazdaság teljesítményénél rendszeresen nagyobb emelések a kis- és középvállalkozásoknak okoznak nehézséget, illetve az ország bizonyos területein jelenthet gondot a cégeknek. Az emelés mértékére vonatkozó álláspontját még nem alakította ki a munkáltatói oldal, ám nyitottak az újrainduló egyeztetésekre.

A főtitkár ugyanakkor arra emlékeztetett: tíz százalék feletti emelés már komoly gondot okozhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: