Egy vagyonért kelt el Kylie Jenner influencer cégének fele

Kylie Jenner
Vágólapra másolva!
A Coty, amely a Sally Hansen körömlakkot és a Gucci illatanyagokat is gyártja, bejelentette, hogy hosszú távú stratégiai együttműködésre készül Kylie Jennerrel, akinek cége négy éve működik. A Coty arra számít, hogy az értékesítések növekedését legalább évi 1 százalékkal tudja majd tovább tolni ez az együttműködés.
Vágólapra másolva!

A Kylie Cosmetics 177 millió dolláros árbevételt generált az elmúlt 12 hónapban - közölte a Coty. A cég eladásainak fele az interneten keresztül érkezik, a másik fele a bolti kiskereskedelemből.

A Coty nagyon bízik a Kylie-ban, a vállalat pénzügyi vezetője úgy nyilatkozott, hogy az influencer „hihetetlen erős márkaértéket képvisel, amely páratlan nagyságú közösségi médiával rendelkezik a Z generáció fogyasztói körében. A Z generáció elérése jelenleg hiányzik a Coty portfóliójából."

Jennernek egyébként több mint 270 millió követője van a közösségi médiában, akiknek háromnegyede Coty szerint 18 és 34 év között van.

A követők több mint fele az Egyesült Államokon kívül él.

Miközben a márka további kiterjesztése várhatóan, remélik, hogy a Coty csökkenő eladásai rövid távon megállnak,

a nagyobb kérdés inkább az, hogy a Coty nem fizetett-e túl sokat egy négyéves márkáért, amelynek életbenmaradási képessége sokak számára kérdéses.

Kylie Jenner Forrás: instagram.com/kyliejenner

Elemzők megkérdőjelezik az árat. Javier Escalante, az Evercore ISI elemzője azt kérdezi, hogy vajon hosszabb távon is sikerül-e megtartani Kylie erejét?

Szakértők attól tartanak, hogy a befektetés olyan időben történt, amikor egyes jelek arra mutatnak, hogy

a kozmetikumok értékesítése lelassulhat, mivel a nők, egyre kevesebb sminket viselnek.

A CivicScience felmérése kimutatta, hogy a 18–24 éves korú nők körében a napi smink viselete 38 százalékra csökkent a 2015-ös 50 százalékról.

A Coty értékesítése a június 30-ig tartó üzleti évben 8 százalékkal, 8,65 milliárd dollárra esett vissza.

"A legfontosabb kihívás, hogy Kylie fenntartható módon növekedjen" - mondta egy elemző. Tehát a szakemeberek nem annyira derűlátóak, de a Coty és Kylie Jenner most bizonyíthat a következő időszakban.

Forrás: Forbes.com