Új ország születhet egy gigantikus értékű aranyérclelőhelyen

2019.11.23. 00:29

Akár néhány héten belül eldőlhet, lesz-e új, független állama a Földnek. Legalábbis ha a most kezdődő, és 14 napon át, december 7-ig tartó választáson az elszakadás pártiak győznek Bougainville szigetén. Az Európától távol fekvő földdarabon rendezett referendum ugyan nem kötelező érvényű, annak eredményéhez Pápua Új-Guineának is lesz majd szava, vagyis az országnak, melynek a sziget és környékének kisebb földdarabjai, most hivatalosan tartományát képezik. A szavazásnak ugyanakkor nagy jelentősége van a nem is olyan régen még véres polgárháborúval sújtott szigeten, mely ugyan jelenleg koldusszegény régiónak számít, de van valamilye, amire jövőbeni boldogulását alapozhatja: 60 milliárd dollárnyi réz- és aranyérc-tartaléka.

Az előzetes várakozások szerint a voksolók legalább háromnegyede, más becslések szerint, akár 90 százaléka is a Pápua Új-Guineától való függetlenné válás mellett szavaz majd Bougainville-n és a hozzá tartozó kis, dél-csendes-óceáni szigeteken a most kezdődő, két hétig tartó népszavazáson. A jelenlegi információk szerint a december 7-én záruló referendum hivatalos eredményét december 20-án hozzák nyilvánosságra. S ugyan ez még egyáltalán nem biztos - ahogy a Mining.com alapos összeállítása bemutatja -, de könnyen lehet, hogy ha az elszakadás-pártiak győznek, hamarosan új államot kell fölvenni a világ szuverén országainak listájára.

Sziget a gyarmati félmúlt árnyékában

Bougainville szigete szinte élő példája annak, milyen keservesen megfizethető ára van annak, hogy a nem is olyan régen még gyarmati-félgyarmati sorban lévő, elmaradott, a világ többi részétől földrajzilag elzárt térségek bekapcsolódhassanak a globális gazdasági és politikai vérkeringésbe. A főszigetet és a hozzá tartozó további kisebb szigeteket 1915 és 1975 között Ausztrália igazgatta, úgy, hogy területileg és jogilag már akkor Pápua Új-Guineához tartoztak. Bougainville-t aztán nem is olyan sokára véres, kegyetlen incidensekkel járó polgárháború dúlta: az erőszakos cselekmények 1989-ben kezdődtek, és tíz éven át tartottak. Középpontjukban pedig egy különösen értékes nyersanyag-lelőhely, a Panguna állt, melynek a tulajdonjogi és fenntarthatósági kérdései körüli egyet nem értés vezetett a sok életet követelő harcokhoz.

Archív felvétel Panguna-telephelyrőlForrás: Wikimedia Commons

 A Panguna nemcsak Pápua Új-guinea, hanem

a világ egyik legfontosabb bányájává vált 1972-es megnyitása után.

Az akkor a világ legnagyobb külszíni fejtésű lelőhelye egészen elképesztő módon jelentette a gazdasági áldást és átkot: egy időben az ország teljes exportbevételének 45 százaléka a bánya működéséhez volt köthető, ami persze kiszolgáltatottá tette a mindenkori kormányt is az ott folyó termelőmunka felé.

A bányában az állam 20 százalék körüli tulajdonrészt birtokolt csak, a sziget ugyanakkor továbbra is az ország legszegényebb régiói közé tartozott és tartozik. A bánya működésének éveiben a bevétel alig 1 százalékát kapta a tartomány, minek - és más termelőágak hiányának - köszönhetően fejlődése gyakorlatilag elakadt, a szegénység állandósult. 

Az egy főre jutó GDP napjainkban sem haladja meg az 1100 dollárt (kb. 330 ezer forint).

A régióban a várható élettartam 59 év, és az öt év alattiak körében a halálozási ráta 1000 főre vetítve 74, ami rosszabb más, alacsony jövedelmű országok 68-as átlagánál. A lakosságon belül csekély számban vannak azok, akik stabil villamos energia szolgáltatáshoz, illetve állandó úthálózathoz férnek hozzá.

Kínai munkások dolgoznak 2018 novemberében Port Moresby-ben a kínai elnök érkezését megelőzőenForrás: AFP/Saeed Khan

A bánya körüli múltbéli konfliktusoknak hosszú történetük van, melyben az állami tulajdonrész aránya körüli viták és a más országrészekből odatelepülők, és az őket nem befogadó helyiek közötti súrlódások, egyaránt szerepet játszottak. Elég az hozzá, hogy 1988-ra vészesen elmérgesedett a helyzet, ami a következő évre fegyveres összecsapásokba torkollt. A helyi, törzsi alapon szerveződő közösségek blokádot vontak a kitermelési terület köré, melyre a szövetségi kormány fegyveres akcióval válaszolt. A pápuai kormányerők és a sziget magukat Forradalmi Hadseregének hívó fegyveres alakulatai és más kisebb csoportok között zajló vérontást többen a térség 1945 utáni legbrutálisabb konfliktusának tartják, melyben a becslések szerint 15-20 ezren vesztették életüket.

Bár a térségben most viszonylagos nyugalom van - békemegállapodást a felek 2001-ben, a harcok korábbi 1998-as beszüntetése után kötöttek -, a Panguna most is fontos szerepet játszik a referendumban.

Archív felvétel a bányárólForrás: Wikimedia Commons

Bougainville szigete az elmúlt húsz évben is nagyjából maradt, ami volt: a világtól elzárt, alapvetően a szövetségi kormány pénzétől függő tartomány, mely kulturális elzártságán túl, érdemi gazdasági potenciált nem tudott felmutatni. A most kezdődő referendumban a Port Moresby-i kormány és a tartomány vezetése ugyan már korábban megállapodott, de azt többször is halasztani kellett: Bougainville-nek ugyanis nem volt rá pénze, a szövetségi kormánytól pedig csak nem akart megérkezni az ígért támogatás.

Bárhogy is, a mostani referendumon az ott élő nagyjából 300 ezer helyi vagy betelepült lakos közül - ez kevesebb, mint Pittsburgh népessége - körülbelül 200 ezren járulhatnak urnákhoz. Pontosabban, sokszor az urna járul majd a polgárokhoz. A népszavazás ugyanis azért tart két hétig, mert a hegyes, nehéz terepet jelentő szigeteken a mintegy 50 százalékban írástudatlan lakosság jelentős része falvakban él, igen korlátozott mobilitással, így mozgóurnákkal biztosítják sokak számára a véleménynyilvánítás lehetőségét.

Táncos az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés, az APEC szervezetének évente rendezett csúcstalálkozójának otthont adó Port Moresby-ban, Pápua Új-Guinea fővárosában, 2018 novemberébenForrás: MTI/EPA/Fazry Ismail

Egy lelőhely mind felett

Bár évtizedek teltek el megnyitása óta, úgy tűnik, a Panguna annyira értékes, hogy jelentőségét a sziget jövője szempontjából, nem lehet túlbecsülni. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik az, hogy mikor a polgárháborús konfliktusok elharapództak, a termelést leállították, és ott most is jelentős rézlerakódás és aranyérc-készlet várja azt, ami az ilyen tartalékokkal általában történni szokott: a kitermelést és a világpiacra kerülést. 

További bonyolítja a helyzetet, hogy egyes források szerint a bánya körüli jogi kérdések még most sincsenek megnyugtatóan rendezve, és amíg ez meg nem történik, addig - papíron - egy lapátnyi földet nem lehet ott megmozdítani. A területet most törzsi alapon szerveződött lokális kormányzat felügyeli, a korábbi forradalmi gárdából át- illetve megszervezett védelmi erőkre támaszkodva.

S hogy mit ígér a bánya a jövőnek?

Egészen elképesztő tartalékokat: 5,3 millió tonnát rézben és 19,3 millió unciát aranyban, legalábbis az egykor az üzemeltetést ellátó vállalat szerint.

Ez pedig mai piaci árakon 60 milliárd dollárt, azaz több mint 1800 milliárd forintot ér.

Nem csoda, hogy a hírek szerint Kína és az USA is szoros diplomáciai pillantásokkal figyeli a fejleményeket, és azt, mi lesz a referendum eredménye. A voksolásra egyébként több ország delegál megfigyelőket, a rendre pedig a hírek szerint egy külön e feladatokra kiképzett új-zélandi kontingens vigyáz majd.

S persze van egy másik vonatkozás is: Bougainville a Csendes-óceán és Délkelet-Ázsia fontos térségében fekszik, félúton Brisbane és az amerikai katonai bázisnak helyt adó Guam szigete között. Érthető, ha stratégiai elhelyezkedése okán mind a nemzetközi bányavállalatok, mint a politikai érdeklődést magáénak tudhatja ez az egyébként mindentől elzárt, a globális nívóhoz képest fejletlen sziget.

null

null

Meg tudják fizetni a függetlenség árát?

Záruljon bármilyen eredménnyel is a referendum, a kommentárok egyet értenek abban, hogy a térség sorsára döntő hatással lesz.

Az biztosnak látszik, hogy Pápua Új-Guinea vezetésének nem áll érdekében a tartomány függetlensége, és ennek csak egyik oka, hogy azzal elveszítenék közvetlen hozzáférésüket a sziget értékes nyersanyagforrásaihoz. Az ország a Föld legelmaradottabb helyei közé tartozik, amely ugyanakkor sehol máshol nem tapasztalható nyelvi és kulturális sokszínűséget őriz - Pápua Új-Guinea országában összesen 800 különböző nyelvet és nyelvjárást használnak.

Ha egy tartomány most függetlenné válik, az más térségek autonómia törekvéseinek is lendületet adhat. Nem véletlen, hogy James Marape, a szövetségi kormány miniszterelnöke idén szeptemberben egy helyi lapnak azt nyilatkozta, a kormány kész tárgyalni arról, hogy a sziget jóval nagyobb gazdasági önállóságot kapjon úgy, hogy közben megőrizzék az ország egységét. Árulkodó, hogy Marape a Pangunával kapcsolatban megígérte: a kormány "segít újraépíteni és működésbe hozni a helyet."

Archív felvétel a bányárólForrás: Wikimedia Commons

A kormány engedékeny hangneme mögött ott állhat az is, amiről november közepén a Sydney Morning Herald cikkezett. Eszerint egy lehetséges függetlenedéskor, az új nemzet elnöki címére a leginkább az egykori Forradalmi Hadsereg tábornoka, Sam Kauona az esélyes. Az ausztrál lap úgy tudja, Kauona már meg is kezdte az egyeztetéseket Kínával a továbbiakról, aminek keretében Peking ugyanazt csinálná ott, mint a régió más országaiban: kikötőt, hidakat, utakat és repülőteret építene, és ezzel gazdaságilag magához láncolná az új országot.

A lap meg nem nevezett forrásai szerint a szigeten annyira erősek a függetlenségpárti hangok, hogy ha a szövetségi kormány halogatná a referendum eredményének ratifikálását vagy elutasítná azt, Bougainville egyoldalúan kikiáltja elszakadását, amit várhatóan Kína azonnal elismerne. A hatályos szabályozás szerint a népszavazás eredményét Pápua Új-Guineának törvényben kell elismernie, ennek elfogadását azonban Port Moresby-ben különböző eszközökkel elhúzhatják.

Kérdés persze, mi lesz az ára a függetlenségnek, ha az ezt pártolók kerülnek többségbe?

"A status quo fenntartása nem opció, nem is kérdés, hogy a szavazás új irányt ad Bougainville jövőjének" - mondja Kerryn Baker, az Ausztrál Nemzeti Egyetem csendes-óceáni térségének politológus kutatója. Szerinte az igazi kérdés az, hogyan fog a sziget térsége önálló államként térképre kerülni, ha az elszakadás mellett döntenek az ott élők.

IllusztrációForrás: AFP/Cultura Creative/GP Kidd/Gp Kidd

Annmaree O'Keeffe, aki Ausztrália Pápua Új-Guineába irányuló segélyezési programját irányította a polgárháború éveiben és most egy Sydneyben működő kutatóműhely tanácsadója, azt mondja, a szigetnek se emberi, se anyagi erőforrásai nincsenek arra, hogy belátható időn belül sikerre vigye függetlenségét.

"Függetlenné tenni egy nemzetet költséges dolog: haderőt kell létrehozni, kereskedelmi megállapodásokat kötni, és így tovább. Mindez rengeteg pénzbe kerül, ami nem áll rendelkezésre. A szakértő szerint, az igazi kihívás azonban az, hogy a sziget ott marad a töméntelen értékes arannyal, rézzel, más nyersanyagokkal, anélkül, hogy tudnák, hogyan használják fel azt - itt a szakértő egyértelműen a Panguna-bányára utal.

Csakhogy egy másik kommentár szerint, a nyugati vállalatok egyelőre nem mozdultak rá arra, hogy ott lehessenek, amikor újra kitárul az aranybánya kapuja. A szigetre jellemző körülmények miatt, még a kínai vállalatoknak is különösen kemény dió lenne ott a termelést megkezdni, pedig a kínai cégek egyáltalán nem válogatósak, és bárhova elmennek, ahol üzletet szimatolnak.

Más értékelhető gazdasági potenciálja viszont nincs Bougainville-nek. Az Új-dél-walesi Egyetem közgazdász professzora, Satish Chand, összeszedte, hogy a tartományi kormány milyen összegeket tudott begyűjteni társasági adókból, vámokból és más járulékokból. Eszerint 2016-ban 705 ezer dollárt szedtek be - ehhez képest a szövetségi kormánytól ugyanekkor 12,1 millió dollárt kaptak támogatásként. A professzor szerint a szigetnek az önfinanszírozási képessége alig éri el a "néhány százalékot."

A helyszíni beszámolokból azonban kitűnik, sokan a helyiek közül úgy vélik, a tartománynak igenis megvan a képessége az önállóságra. Függetlenné válás esetén ami megépült már ott, az övéké marad, és visszatérhet a polgárháborús időszak előtti évek aranykora.

KAPCSOLÓDÓ CIKK: