Az utóbbi időszakban az Origo többször is beszámolt már arról, hogy korszerű járművekkel bővül a hazai távolsági autóbuszpark. Most ismét egy ilyen hír érkezett: legalább 80 új jármű áll majd forgalomba a Volánbusznál, amelyek ráadásul itthon is készülnek, a győri Kravtexnél.

Nyílt közbeszerzési eljárást nyert meg három ajánlat közül a győri Kravtex Kereskedelmi Kft., melyet a Credo buszairól jobban is ismerhet a hazai utazóközönség. A másik két pályázó az Ikarus Járműtechnika Járműgyártó, -Javító Kft. és a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. volt.

A 2019/S 228-560748 számú kiírást megnyerő autóbuszgyártó a Volánbusz Közlekedési Zrt. számára új, kéttengelyes autóbuszokat szállíthat szóló (azaz nem csuklós) kivitelben. A 80 buszra szóló közbeszerzési kiírás 40 darab alacsony padlós és 40 darab normál padlós járműről szól, amely mellé mindkét kategóriában további 5-5 járművet még opcionálisan rendelhet a Volánbusz.

A beszerzés összértéke 4 935,2 millió forint.

Az autóbuszokat a szerződéskötéstől számított egy éven belül kell leszállítania a Kravtextnek, aminek határideje az idén november 12-én megkötött szerződés értelmében 2020. november 11-én jár le.

Legalább 80 új Credo márkájú távolsági Volán autóbusz áll forgalomba jövőre a hazai utakonForrás: Credobus

A Volánbusz az utóbbi időben több ízben is hírt adott arról, hogy bővíti autóbuszparkját. Idén tavasszal 25 Kravtex Credo autóbusz, nyáron pedig 43 Man/Neoplan gyártmányú jármű állt forgalomba. 50 darab Mercedes-Benz Conecto Next Generation állt forgalomba egy tavalyi nyílt közbeszerzési eljárás eredményeképpen idén tavasszal, és 43 darab MAN/NEOPLAN Tourliner bővítette a járműparkot 2019. júliusában (3).

Nemrég írta meg az Origo, hogy több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft., ami 240 darab Credobus Econell 12 típusú és 112 darab Credobus Inovell 12 típusú autóbuszra vonatkozik.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Kravtex-Kühne buszgyár kétezredik Credobusának átadásán idén nyáron jelentette be, hogy a kormány célja, hogy a következő hat év alatt hatezer buszt lecseréljenek a városi és helyközi közlekedésben.