Idén a globális autóeladások száma 4 százalékkal, összesen 3,1 millióval esett vissza az előző évhez képest. Ekkora csökkenés utoljára 2008-ban, a gazdasági válság kitörése után volt tapasztalható, ráadásul 2018 után ez már az egymást követő második év, amikor lassulás figyelhető meg.

A Fitch előrejelzése szerint 2019-ben 77,5 millió autót adnak majd el világszerte, ez viszont 4 százalékos visszaesés 2018-hoz képest. A globális lassulás egyik fő oka a csökkenő kínai kereslet, amely a világ legnagyobb autópiacának számít és idén eddig 11 százalékkal estek vissza az eladások az országban.

Peking szintén csökkentette az elektromos autók állami támogatását, ez pedig tovább mérsékelte az eladásokat.

Brian Coulton, a Fitch elemzője szerint 2020-ban ismét felpöröghet a világon az autók értékesítése még akkor is, ha Kína csak 1 százalék körüli növekedést tud produkálni. Ehhez viszont az olyan országokra is szükség lesz, ahol ez a szektor meghatározónak számít, mint például Németországban.

illusztrációForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A német autóiparról azonban egyenlőre nem érkeznek biztató adatok, ráadásul az Audi nemrég jelentette be, hogy 7500 embert bocsátanak el. Némi fényt jelent az alagút végén, hogy ugyan a globális gyártási index már zsinórban hatodik hónapja esik, viszont októberben csökkent a legkisebb mértékben.