Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése

BMW, autógyár
Debrecenben épül az új BMW-gyár - Illusztráció
Vágólapra másolva!
Tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben - közölte a cég. A vállalat közlése szerint, a gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi. A BMW-csoport debreceni karrierfejlesztő csapata a következő hetekben toborzási kampányt indít, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye egész területére kiterjesztenek.
Vágólapra másolva!

A BMW debreceni gyárának megépülésével a magyar gazdaság tovább erősödik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra reagálva, hogy az autógyártó közölte, 2020 tavaszán kezdődik az építkezés.

Hozzátette:

Kiemelte, hogy a magyar gazdaság világszínvonalon teljesít, ezt bizonyítja az is, hogy a 34. legnagyobb exportteljesítményt érte el, és évente több mint 100 milliárd eurónyi exporttermék és -szolgáltatás előállítására képes.

Kifejtette, a magyar gazdaság továbbra is jóval az Európai Unió gazdasági növekedési üteme felett teljesít.

Debrecenben tavasszal kezdődik a BMW-gyár építése Forrás: Imaginechina/Zhang wenkui - Imaginechina/Zhang Wenkui

Hozzátette, a növekedés fenntartása érdekében jövő év elején gazdaságvédelmi akciótervre van szükség, mivel Brüsszel nemcsak a migrációs, hanem a gazdaságpolitikát is elhibázta, ezért az eurózóna országaira jövőre is inkább stagnálás lesz jellemző.

Közölte:

A magyar kkv-nak jelentős szerep jut az országba települő nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncaiban. Azért is jó hír az egyre növekvő számú és egyre magasabb hozzáadott értékű beruházás érkezése, mert a fizetések is dinamikusan nőnek:

másfél év alatt 304 ezerről 450 ezer forintra nőtt egy új beruházás által létrehozott munkahelyen az átlagos fizetés

- mondta el Szijjártó Péter.

Debrecen tökéletes választás

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben tökéletes választásnak nevezte Debrecent.

Emlékeztettek, 2018 végén kezdődtek meg a gyár földterületi előkészületei: a munkagépek több mint 1,7 millió köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza, a mérnökök pedig mintegy 1350 méter hosszú, földalatti csőhálózatot fektettek le, és hozzávetőlegesen 11 ezer méternyi esővíz-elvezető árkot alakítottak ki. Naponta körülbelül 200 teherautó és kamion fordul meg a területen.

A tervek szerint haladnak a környék közúti és egyéb infrastruktúra-fejlesztési előkészületei, valamint az építkezést előkészítő munkafolyamatok az ipari park területén

- írták.

A BMW Manufacturing Hungary Kft. már 2019 végén felállítja az építkezési munkálatokhoz szükséges berendezéseket a leendő üzem területén; az építkezés a cölöpök beágyazásával és a szerkezeti alapok kiöntésével veszi kezdetét jövő tavasszal - írták.

A BMW Group szeptember 24-én írta alá az ipari terület adásvételi szerződését.

Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, kiforrott logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága miatt előnyös helyszín, a térség magasan képzett munkaerőpiaca pedig újabb kulcsfontosságú tényező.

A BMW Group jövőbeni gyáregységének munkatársain felül, a beszállítói hálózat képviselői és a közvetlen szolgáltatók is számtalan munkalehetőséget kínálnak majd az északkelet-magyarországi régióban - jegyezték meg.

Tavaly a BMW Group több mint 2 millió 490 ezer autót és több mint 165 ezer motorkerékpárt értékesített világszerte. A vállalat 97,480 milliárd euró bevételt és 9,815 milliárd euró nyereséget termelt a 2018-as pénzügyi évben. A 2018. decemberi állapot szerint a BMW Group világszerte 134 682 embert foglalkoztat.