Távozik a Google két legendás alapítója

2019.12.04. 11:18

Az Alphabet bejelentette, hogy a Google két társalapítója, Sergey Brin és Larry Page távoznak elnöki és vezérigazgatói pozíciójukból, a vállalat irányítását pedig Sundar Pichai veszi át, aki jelenleg a Google vezérigazgatója.

Brin és Page ugyan lemondanak posztjukról, azonban továbbra is tagjai lesznek a Alphabet igazgatótanácsának és megtartják szavazati jogukat is, így a jövőben is döntő befolyással rendelkeznek a vállalat életében. Búcsúlevelükben azt írták, hogy az Alphabetnek és a Google-nek már nincs szüksége két vezérigazgatóra és egy elnökre, a vállalat pedig nélkülük is remekül fog működni.

Brin és Page a Google egy igen viharos időszakában döntenek a távozás mellett, hiszen az európai és az amerikai döntéshozók is egyre jobban szorongatják a vállalatot. Page például nem jelent meg a nagy techvállalatok meghallgatásán, 2018-ban pedig a szenátus elé is berendelték, de oda sem ment el.

Larry Page és Sergey BrinForrás: AFP/Michael Nagle

Eközben egyre nagyobb a feszültség a Google és a dolgozók között is. Tiltakozás volt például a Google kínai terjeszkedésével szemben, nemrég pedig a vállalat több olyan alkalmazottat is elküldött, akik a cégvezetés számára kellemetlen véleményt hangoztattak. A Google szerint a kirúgottak megszegték az adatvédelmi szabályzatot, a munkavállalók szerint viszont csak el akarják őket hallgattatni.

Pichai, az Alphabet új vezérigazgatója még 2015-ben került a Google élére, de már előtte is a cégnél dolgozott. Részt vett többek között a Chrome böngésző kifejlesztésében és volt az Android operációs rendszer főnöke is.