Népszerűek a vállalkozóvá válást segítő programok

2019.12.05. 09:28

Rendkívül népszerűek az ősszel indított, vállalkozóvá válást segítő programok, eddig több mint 11 ezren jelentkeztek. A 30 év alatti fiatalok országszerte, a 30 év feletti álláskeresők pedig Pest megyében továbbra is pályázhatnak a 4,5 millió forintos támogatásra - mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Bodó Sándor elmondta: 4,5 millió forintos tőketámogatással is ösztönzik a 40 milliárd forint keretösszegű programból a pályázókat, jelentős segítséget nyújtva ezzel a leendő vállalkozók tevékenységéhez. Országszerte közel kilencezer vállalkozni vágyó találhatja meg a számítását, ezzel önfoglalkoztatóként növelve az egyéni vállalkozások számát.

A tervek szerint 2022-ig közel nyolcezer vállalkozás jöhet létre a többelemű program révén a kevésbé fejlett régiókban. Mintegy ezer önfoglalkoztató pedig a közép-magyarországi régióban indíthatja el tevékenységét. Bodó Sándor kiemelte: a támogatási keretből háromezer vállalkozás létrehozásával számolnak a 30 év felettieknél, s közel hatezer új vállalkozással a fiatalok körében.

Az államtitkár közölte: Magyarországon az ötödik legalacsonyabb az unión belül a munkanélküliség, mindössze 3,5 százalék, míg a foglalkoztatottak aránya meghaladta az elmúlt hónapokban a 70 százalékot. A fiatalok foglalkoztatottsága ugyanakkor uniós szinten némileg elmarad az idősebb korosztályétól, így nekik jó lehetőség a vállalkozóvá válás, a munkanélkülieknek, inaktívaknak pedig újabb lehetőséget jelent elhelyezkedésükhöz, anyagi biztonságuk megteremtéséhez - tette hozzá az államtitkár.

A magyar munkaerőpiaci folyamatokkal ellentétben az Európai Unió 28 tagállamában ötödik hónapja stagnál a munkanélküliség, októberben 6,3 százalék volt. Az állástalanok aránya továbbra is Csehországban a legalacsonyabb, 2,2 százalék, a legmagasabb pedig Görögországban, közel 17 százalék - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.