Megmutatjuk, miért lehet a Mikulás a világ legtökéletesebb vállalkozója

2019.12.06. 06:29

A Mikulásról általában élő kép mellett kevesen gondolnak abba bele, hogy a barátságos, nyugalmat és derűt egyszerre sugárzó, joviális imázs mögött valójában egészen más jellemzőkkel leírható karakter rejtőzhet. Habár számító kapitalistának túlzás lenne nevezni, de egy megfelelően megválasztott fókuszpontból nézve a Mikulás maga a pirosba öltöztetett ökonómia, a globális gazdaság alfája és ómegája.

A Mikulás, mint a globális gazdaság szimbóluma? 

Ha elsőre meghökkentő a kijelentés, érdemes közelebbről szemügyre venni a Mikulás gyakorlati ténykedését, amit annak során művel, hogy vidámságot és ajándékokat vigyen a szívekbe és az otthonokba. Előre bocsátjuk a következtetést: nincs tökéletesebb vállalkozás és tökéletesebb vállalkozó nála, ennek igazolásához pedig részben a The Globalist összeállítására támaszkodunk. S ami a legfontosabb: tevékenységét úgy folytatja, hogy az nem pusztán üzletileg eredményes, hanem példaként szolgálhat mások számára is.

Először is, a Mikulás született globalista. Már valamikor réges-régen rájött arra, hogy otthona, az Északi-sark, csak igen korlátozott piacát jelenti a játékoknak. Ezért úgy döntött, hogy vállalkozásának hosszú távú sikerét a nemzetközi piacokon alapozza meg, és az idő őt igazolta. Hiszen működése nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a globális gazdaság, és valószínűleg a játékgyártó vállalatok szektora is jóval kisebb és szerényebb lenne a mostaninál. Mindez fontos tanulság a kis országokban működő vállalatok számára: ha korlátozott a belföldi piac mérete, akkor érdemes lehet az exportban gondolkodni.

A kép illusztrációForrás: Myriam Zilles/Pixabay

Másodszor, a legtöbb sikeres globális vállalkozásnál elengedhetetlen a jól ismert brand felépítése amellett, hogy fenntartható alapon kell szervezni az exporttevékenységet. Ebben pedig a Mikulás kiválóan teljesít, mialatt a vállalati főhadiszállást megtartotta az Északi-sarkon. 

Ennek pedig az a jelentősége, hogy úgy sikerül menedzselnie egy világmárkát, hogy közben megőrzi azt gyökereinél, ezzel egyfajta erős helyi identitást biztosítva annak, amit ráadásul sikeresen integrált a márka arculatába. Ez szintén tanulságos lehet más feltörekvő vállalkozások számára.

Harmadszor, a Mikulás megvalósította a magas szintű emberi erőforrás gazdálkodást. Stabil, lojális munkaerővel és jó ipari kapcsolatokkal rendelkezik. Valójában még soha nem volt sztrájk vagy leállás az Északi-sarkon. A Mikulás munkatársai, kis segítői, lényegében egész karrierjüket a cégnél töltötték vagy töltik, ez afféle gondoskodó vállalatot feltételez. A dolgozók erős informális hálózatokat alakítottak ki maguk között, és tökéletesen tisztában vannak a társaság működésének minden apró csínyjával-bínyjával.

IllusztrációForrás: --

A vonatkozó kutatások pedig azt mutatják, hogy a hosszabb ideje lojálisan ugyanott dolgozók a legjobbak a vállalat számára, hiszen tapasztalataik és a munkatársak közötti közösségi hálózat eredményesebbé teheti a munkaszervezetet, mintha abban fiatalabb, egymást nem ismerő munkavállalók lennének. A bérek és a munkafeltételek kedvezők, valamint a kutatások szerint az exportáló vállalatoknál eleve magasabbak a jövedelmek, és stabilabb a munkahely is.

Negyedszer, a Mikulás rendkívül jól oldotta meg, hogy közvetítők segítségével gyűrje le az exportszínterek és a központ közötti távolságból fakadó logisztikai problémákat. Nyilvánvalóan még ő sem tud naprakész lenni valamennyi kurrens piaci információval kapcsolatban. 

Ezért helyi ügynököket alkalmaz arra, hogy felmérje, mik a fogyasztók végső igényei a termékekkel kapcsolatban: ilyen ügynökök általában a szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik.  Szükség szerint pedig megbízható helyi partnereknek ad franchise-jogokat, annak érdekében, hogy minden, még a földrajzilag egészen távoli pontokon élő ügyfelek igényét is ki tudja elégíteni.

Ötödször, a Mikulás, mint minden sikeres exportőr, rendszeresen ellátogat a termékek felvevőpiacaira, és különös gondot fordít a piackutatásra. 

Ennek időszaka szokatlanul hosszú, általában karácsony után kezdődik, és a következő Mikulás-napig tart. A kutatásnak pedig igen kifinomult a módszertana. Megtalálható abban a bevásárlóközpontok stratégiai újrapozícionálása éppúgy, ahogy később a szezonális időszakban jellemző Mikulás-napi, illetve karácsonyi ünnepségeken, partikon való szelektív felbukkanás is. Mindez lehetővé tette számára, hogy termékeit a világ különböző országainak eltérő kultúráira adaptálja sikerrel.

IllusztrációForrás: Image Source/Image Source/EMMERICHWEBB/Emmerichwebb

Hatodszor, egyszerű és hatékony piacra lépési stratégiákat alkalmaz. A számára legjelentősebb éjszakán sem bonyolítja a dolgot, és általában a kéményen keresztül érkezik az ügyfelekhez. 

Emellett a Mikulás  jól reagál a piac egyértelmű jelzéseire, például az ablakba kitett téli bakancsokra, vagy a szobákban fellógatott óriási karácsonyi zoknikra. 

Hetedszer, mint minden sikeres exportőr, a Mikulás rugalmas és innovatív. Figyelemmel kíséri a piaci folyamatok alakulását a fogyasztói ízlés és trendek szempontjából. Például a Mikulás az elsők között tudta, hogy a fajátékokon keresztül vezet az út a komolyabb műanyag játékok, illetve az elektromos kütyük világába. Ezért mindig rendelkezik a legújabb technológiai trendeknek megfelelő termékekkel. A kutatások szerint, az exportőrök körében nagyon jelentős az innováció, és a Mikulás is bebizonyította, hogy képes a megszokott korlátokon kívüli gondolkodásra. Így amikor szembetalálkozott egy korábban nem használt természeti erőforrással, Rudolffal, a rénszarvassal, elérte azt, hogy ő álljon a többi rénszarvas élére a szánhúzásban, bármilyenek is az időjárási körülmények.

Nyolcadszor, de nem utolsó sorban: a Mikulás a legfontosabb piaci időszakban erejét és munkatársai erejét sem kímélve dolgozik, hajt, beutazza a Földet, hogy ügyfelei igényét teljesítse. Ő egy olyan vállalkozó, aki tudja: az ügyfél elégedettségénél nincs fontosabb. 

Ennek köszönhető az a korábban említett tény, hogy munkájára határozott igény van a világ számos országában, évről évre, sőt fel sem merül az, hogy más ellátó lépjen a piacon a helyére, például a húsvéti nyúl.

A kemény decemberi hónap után viszont van ideje élvezni munkája gyümölcsét, és felkészülni a következő szezonra. Ugyanakkor alkalmazottait, a kis manókat és a rénszarvasokat is egyaránt megbecsüli.