A svájci óriásbank szerint 2020 második felére magára talál a világgazdaság

UBS Bank
Vágólapra másolva!
A svájci UBS Global Wealth Management szerint 2020 második felében magára talál majd a világgazdaság, és helyreáll a növekedés is, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi háború enyhülni fog, és a központi bankok monetáris politikája is eléri hatását – összegzi a CNBC.
Vágólapra másolva!

„Nagyon sok még a homályos folt a kereskedelem körül, és ez befolyásolja a gazdasági növekedés előrejelzését" – mondta Adrian Zuercher, a UBS Global Wealth Management fő befektetési irodájának vagyonelosztási vezetője, hozzátéve, hogy

az Egyesült Államok és Kína közötti vámtarifák az egyik legfontosabb kockázati tényező.

Illusztráció Forrás: AFP

De míg a gazdasági környezet jelenleg lassul, a globális növekedés jelentősen helyre fog állni 2020 második felében, különösen a negyedik negyedévben.

– tette hozzá a szakértő. A következő tarifa határideje december 15., de még mindig nem biztos, hogy a két fél megállapodásra jut-e addig. Ha nem sikerül megegyezni, úgy további kínai exporttermékekre vetnek ki illetéket.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mivel a világ két legnagyobb gazdasága között 2018 elején kezdődött a kereskedelem háborút, mára már

Ázsiában is csökkenő gazdasági lendület látszik,

azonban a kereskedelem nem az egyetlen tényező, ami hozzájárul a globális gazdaság lassulásához.

Ebben az időszakban a központi bankok „elkezdték visszafogni az ösztönzőket, és aktívan elindult a vagyonmérleg összehúzása" – tette hozzá Zuercher. 2019 végén a központi bankok világszerte visszatértek a kamatlábak csökkentéséhez, ami pozitív hatással lesz a világgazdaságra.