Egy hűtő lett a Kickstarter legnagyobb kudarca

2019.12.12. 07:03

A közösségi finanszírozási projektek legnagyobb bukásának tartják a Coolest Cooler néven futó hordozható hűtő projektet. A cég vezérigazgatója, Ryan Grepper által elküldött levél szerint a vállalat befejezi működését – összegzi a The Verge.

A Kickstarter közösségi finanszírozási oldalon öt évvel ezelőtt indította el Ryan Grepper a Coolest Cooler nevű hűtő finanszírozását, amit a huszonegyedik század legmenőbb és leghasznosabb hűtőjének is neveztek, mivel usb-töltővel, beépített turmixgéppel, palacknyitóval, és számos egyéb extrával is felszerelték a bemutató darabot. A kampány során 13 millió dollárt kalapoztak össze 62 ezer támogatótól.

A Coolest Cooler hűtőForrás: Kickstarter.com

A Coolest Cooler a Kickstarter második legmagasabb bevételét hozó projektje a Pebble Time okosóra után.

Azonban a vezérigazgató nemrég levélben tájékoztatta a támogatókat, hogy az amerikai vámtarifák miatt nem tudják teljesíteni a megrendeléseket, és egyúttal a cég meg is szűnik. Ugyanakkor sokan nehezményezik, hogy a 2014-ben indított kampányt és megrendeléseket miért befolyásolja a mostani vámrendszer.

A Coolest Cooler hűtőForrás: Kickstarter.com

Ráadásul a cég ahelyett, hogy kiszállította volna a támogatóknak a beígért hűtőket, inkább feltette azokat az Amazonra, ráadásul sokkal olcsóbban lehetett hozzájutni, mint a 185 dolláros (55 ezer forint) támogatási összeg, amiért járt volna egy Coolest Cooler.

A társaság 2018 márciusában közzétett tájékoztatása szerint a hűtők mintegy kétharmadát már kiszállította a Kickstarter támogatóknak.

A Coolest Cooler hűtőForrás: Kickstarter.com

Mindig fennáll a veszély, hogy a támogatók nem kapják meg a támogatott terméket. Az elmúlt öt évben számos lépést megtettünk annak érdekében, hogy a projektek átláthatóbbá váljanak a támogatók számára" – áll a Kickstarter nyilatkozatában.

A Coolest még 2017-ben megállapodott Oregon ügyészi hivatalával, hogy a támogatók, akik nem kapták meg a hűtőt, 20 dolláros díjat visszakapnak, és ezt az összeget 2020-ig kell visszautalniuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK