Meghalt a Daewoo alapítója

2019.12.10. 10:47

Meghalt Woo-Choong Kim, Dél-Korea egyik legjelentősebb vállalatbirodalmának, a Daewoo-nak az alapítója - számol be arról a Reuters.

Woo-Choong Kim válalkozói karrierjét textilkereskedőként kezdte. 5000 dollárnak megfelelő összeget fektetett be ruházati vállalkozásokba. Azok eredményessége révén, 1967-ben megalapította a Daewoo-t, mely az ország egyik legnagyobb vállalatcsoportjává nőtte ki magát. A dél-koreai magánszektor gazdasága hagyományosan a családi kézben lévő vállalatokra épül (csebolok), és a Daewoo az egyik legnagyobb lett közülük, mely egyben az 1950-53-as koreai háborúból kilábaló ország gyors és irigylésre méltó talpra állását is jelképezte.

Az alapító időt és energiát nem kímélve, a mindenkori politikai vezetéssel szoros kapcsolatokat kialakítva, gigantikus vállalatcsoporttá fejlesztette cégét. A Daewoo fénykorában 110 országban volt jelen, több mint 300 ezer munkavállalót foglalkoztatott, és kiterjedt érdekeltségei voltak az autógyártásban, építőiparban, a hajóépítésben, a pénzügyi és az elektronikai szektorban is.

1989-ben az akkor már sikeres és elismert vállalkozó könyvet adott ki, melyet a dél-koreaiak új generációi számára írt, afféle motivációs iránytűként. Angol kiadásának címe: "Minden utca aranyozott." 

A Daewoo agresszív terjeszkedése, amelynek révén a csoport 41, egymással tőkeáttételes kapcsolatban álló leányvállalattá bővült, az 1990-es évek ázsiai pénzügyi válsága idején visszájára sült el. Egyre több információ látott napvilágot a csoport pénzügyi nehézségeiről, az összeomlás fenyegetéséről, a kezelhetetlen mérékűvé duzzadt adósságáról.

83 éves korában meghalt a Daewoo alapítója, Woo-Choong KimForrás: AFP/Lee Jae-Won

Kimet hazájában valóságos nemzeti hősként kezelték, így éles váltást jelentett, amikor 1999-ben elmenekült Dél-Koreából, amikor a csoporthoz tartozó Daewoo Motor a több mint 75 milliárdos adósságának súlya alatt összeomlott. A konszolidáció csak Szöul segítségével valósulhatott meg, ami viszont rengeteg pénzébe került az adófizetőknek. Talán az anyagi tehertétel mellett is nagyobb csapást jelentett viszont a családi konglomerátumokba vetett hit megingása, különösen akkor, amikor egyre-másra derültek ki a Daewoo-csoporthoz köthető pénzügyi visszaélések. A birodalmat több részre osztották, a Daewoo Motorban akkor az amerikai autógyártó, a General Motors szerzett érdekeltséget a 2000-es évek elején.

2005-ben Kim visszatért hazájába, ahol letartóztatták, és csalás, sikkasztás vétsége miatt 10 év börtönbüntetésre ítélték. 2007-ben fellebviteli bíróság enyhített a büntetés hosszán, azzal az indokkal, hogy a Daewoo-csoport megalapításával Kim egész Dél-Korea érdekeit szolgálta, és a vállalat működése alatt hozzájárult az ország felvirágzásához. Az alapító ugyanebben az évben elnöki kegyelmet kapott.

A korábbi felvétel a Daewoo Motors egyik autógyártó telephelyén készültForrás: AFP

Woo-Choong Kim gazdasági szempontból vegyes örökséget hagy maga után, hiszen a Daewoo nem is az egyetlen, de mindenképpen iskolapéldája a túl nagyra növő csebolok jelentette problémáknak. Vállalkozóként Kim a késői időszakában a dél-koreai csebolok jó és rossz oldalát egyszerre testesítette meg - véli Park Sang-in, a Szöuli Nemzeti Egyetem vállalatirányítással foglalkozó szakértője. A csebolokat sok kritika érte az 1990-as években, különösen vitatott kormányzati kapcsolataik és eladósodással járó nagyberuházásaik miatt, amelyek az utólagos konszenzus szerint, hozzájárultak az akkori nagy pénzügyi válság kialakulásához.

A Daewoo alapítója hosszú ideje küzdött egy krónikus betegséggel, mely végül halálához vezetett.