Ázsiai szakpolitikusok megtekintették a zalaegerszegi járműipari tesztpályát

2019.12.11. 15:56

A zalaegerszegi járműipari tesztpályát tekintették meg szerdán az Ázsia-Európa Találkozó (Asia-Europe Meeting, ASEM) kétnapos közlekedési miniszteri értekezlet zárónapján a résztvevők, többségében ázsiai szakpolitikusok.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a zalai helyszínen újságíróknak elmondta, hogy az 1996-ban alakult ASEM kétévente sorra kerülő közlekedési miniszteri találkozójára idén 45 országból érkeztek küldöttek Budapestre. A résztvevők jelentős része, többségében ázsiai szakpolitikusok a keddi fővárosi programot követően különvonattal utazott Zalába, ahol az európai szinten is egyedülálló tesztpályát tekintették meg. 

A zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének átadása 2019.05.20-án volt.Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy Magyarország is tervezi a visegrádi országok fővárosai, valamint a Budapest és Bukarest közötti nagysebességű vasúti összeköttetés megteremtését.A zalaegerszegi tesztpályáról Mosóczi László azt mondta, hogy a járműiparban nagyon komoly innovációs folyamatok zajlanak, az önvezető vagy az elektromos járművek fejlesztéséhez pedig megfelelő tesztkörnyezetre is szükség van.

Tesztautók a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán az első ütem átadásának napján, 2019. május 20-án.Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A fejlesztők nemcsak a zalai tesztpályán, hanem a hozzá majdan csatlakozó első magyarországi okosúton, az M76-oson, továbbá nemzetközi megállapodás alapján a Graz-Maribor-Zalaegerszeg háromszögben is éles forgalmi szituációkban vizsgálhatják a járműveket.

Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezetője, Helmut List, az osztrák AVL autóipari kutatóvállalat elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Háry András, az Autóipari Tesztpálya Zala Kft. ügyvezetője (b-j) a zalaegerszegi járműipari tesztpályán tartott sajtótájékoztatón 2019. december 9-én. A tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal, amelynek célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeli hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett tudják biztosítani. MTI/Varga GyörgyForrás: MTI/Varga György

Háry András, az Autóipari Tesztpálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója a résztvevőknek részletesen is beszámolt arról, hogy a mintegy 43 milliárd forintos állami beruházással, 265 hektáros területen épülő pálya várhatóan 2021-re készül el teljesen. A három szakaszból jelenleg a második építési fázisnál tartanak, de a már meglévő pályaelemeken folyamatosak a járműipari tesztek.