Rekordot hozott az idei év az útépítésekben

autópálya m70
Vágólapra másolva!
Az idén 566 milliárd forintból valósultak meg útépítések és fejlesztések Magyarországon, ami rekordnak számít - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Rajkán, ahol átadták az M15-ös autóút kétszer kétsávos autópályává bővített szakaszát.
Vágólapra másolva!

Schanda Tamás elmondta, hogy ez a beruházási összeg az évek óta kiemelkedően jó, az európai uniós átlagot is meghaladó gazdasági teljesítménynek köszönhető.
Mint hozzátette:

a kormány kiemelt feladata, hogy 2016 és 2024 között mintegy 5 ezer milliárd forintból fejlessze a közúti és a vasúti közlekedést. Az összegből közúti fejlesztésre 3200 milliárd forintot fordítanak, amiből 1800 milliárd forint belföldi forrás.

A megfelelő úthálózat meghatározó jelentőségű a gazdasági versenyképesség szempontjából, mert a fenntartható gazdasági fejlődést csak színvonalas infrastruktúrával lehet elérni.

Emlékeztetett: a kormánynak az a terve, hogy bekapcsolja a gyorsforgalmi úthálózatba a megyei jogú városokat és kiemelt gazdasági területeket, elvezesse az autópályákat és autóutakat az országhatárokig, valamint az, hogy harminc percen belül az ország bármely pontjáról elérhető legyen egy négy sávos út.

Az M1-es autópálya Forrás: Tevan Imre - Origo

Az M15-ös autópályáról azt mondta, hogy ez egy régi és nagy adóssága volt a kormánynak.

A tavaszi befejezési határidő előtt elkészült bővítéssel teljes értékű autópálya összeköttetés jött létre Budapest és Pozsony között, amelynek nemzetstratégiai jelentősége van.

Az M1-es autópálya és a rajkai országhatár közötti 14,5 kilométeres szakaszt kétszer két sávra bővítették ki, akadálymentesítették a határátkelőt, hét felüljárót építettek, 19 műtárgyat újítottak fel és két külön szintű csomópontot építettek át Rajkánál és Hegyeshalomnál.

Az M70-es autópálya Forrás: MTI/Varga György

Az országban összesen 15 helyszínen zajlik gyorsforgalmi útépítés, amelyek legkésőbb 2022-ig elkészülnek,

emellett a Felvidék felé 2020-ban adják át a komáromi Duna-hidat, 2021-ben pedig elkészül az M30-as befejező szakasza, amellyel Budapest felől Miskolc érintésével Kassáig lesz kiépült sztrádakapcsolat.

A sztráda mindegyik sávja tejes hosszában várhatóan szerda estétől lesz járható.

Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott azt emelte ki, hogy a térség az elmúlt két évben felértékelődött az ország gazdasági életében, Bezenye és Hegyeshalom között olyan gazdasági terület nyílt meg, ahol a következő négy-öt évben egy egymilliárd eurót érő beruházás valósulhat meg.