Növekedett idén az állattenyésztés aránya a teljes mezőgazdasági kibocsátásban - idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentését.

Az előzetes számítások szerint a növénytermesztés és a kertészet, illetve az állattenyésztés aránya az idén 61-39 százalék volt, míg tavaly 62-38 százalék. A teljes kibocsátás folyó alapáron számított értéke 3,1 százalékkal meghaladta a tavalyit.

Mennyiségben a mezőgazdaság kibocsátása összességében csökkent, de a főbb állattenyésztési ágazatok növelték teljesítményüket. A szarvasmarhatartók 10, a sertéshízlalók pedig 4 százalékkal több terméket állítottak elő a tavalyinál, az élő baromfi mennyisége 1 százalékkal csökkent.

A termelői árak az ágazatban összességében 6 százalékkal emelkedtek, ezen belül az állatoké 9, az állati termékeké pedig 1 százalékkal nőtt tavaly óta. A sertés termelői ára 20 százalékkal, a baromfié 2 százalékkal nőtt a jelentés szerint.