Több mint 20 millió forintos bírságot kapott egy hazai bank

MNB, Magyar Nemzeti Bank
Budapest, 2015. április 16. A Magyar Nemzeti Bank központi, Alpár Ignác-tervezte műemlék épületének keleti homlokzata, a főváros V. kerületében, a Hold utcában. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A jegybank 23 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra, egyebek közt a befektetési tanácsadási, kiszervezési, illetve a célpiacon kívüli forgalmazásra, meghatalmazásokra, s az ügyfelek pénzügyi eszközeinek védelmével megbízott személy funkciójára vonatkozó hiányosságok miatt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított – korlátozott terjedelmű – átfogó vizsgálatot végzett a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.-nél (K&H Bank) a 2016. március 1. napjától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot áttekintve, írja a jegybank közleményében.

A vizsgálat problémákat azonosított egyebek közt az intézmény befektetési tanácsadási tevékenységét, illetve annak ellenőrizhetőségét, nyilvántartását illetően.

Egyes befektetési tranzakcióknál nem volt megállapítható, hogy az érintett ügyfelek számára történt-e befektetési tanácsadás, miközben több ügyfél nem a kockázati besorolásával összhangban lévő pénzügyi eszközt vásárolta meg.

Hiányosságokat tárt fel az MNB vizsgálata a K&H Banknál Forrás: MTI/Balaton József

A K&H Bank befektetési tanácsadási tevékenységének egy kritikus részfunkcióját csoportján belül kiszervezte.

Ennek kapcsán hiányos volt az ellátott funkciók, feladatok elhatárolása, illetve az erre vonatkozó feltételeket sem tüntették fel pontosan a vonatkozó szerződésben.

Az ügyfelektől az intézmény alkalmazottai részére adott különböző meghatalmazások kapcsán – a meghatalmazotti jogviszonyra vonatkozóan – a K&H Bank nem tett eleget maradéktalanul az ellenőrizhetőség és figyelemmel kísérhetőség jogszabályban rögzített követelményeinek.

A jegybanki vizsgálat emellett számos hiányosságot állapított meg az ügyfelek pénzügyi eszközeinek és pénzeszközeinek védelmével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése kapcsán,

elsősorban az e funkciót betöltő személy kinevezésére, feladatkörére vonatkozóan.

Problémák voltak továbbá a célpiacon kívüli forgalmazást, a letétkezelők éves értékelését és felülvizsgálatát illetően is.

Mindezek alapján az MNB határozatában az egyes jogsértésekkel összefüggésben 90-180 napos teljesítési határidő kitűzésével kötelezte a K&H Bankot, hogy a feltárt hiányosságokat szüntesse meg és erről – a vezető testületei által is megtárgyalt, jóváhagyott belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak.

A jogsértések miatt az MNB összességében 23 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az intézményre.

Az MNB kötelezte a bankot a – rendszerkockázatot nem hordozó, s a megbízható működést nem veszélyeztető – problémák kijavítására.

Az MNB a bírságösszeg meghatározásakor egyaránt figyelembe vette a feltárt jogsértések jelentős kockázati besorolását és a bank intézményi hatásbesorolását. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a jegybank, hogy a K&H Bank mindvégig együttműködő volt az eljárás során, illetve számos problémát már a vizsgálat során kijavított, azonnali intézkedéseket meghozva.