Országos átlagban csökken ugyan a virsli forgalma a kiskereskedelemben, összességében azonban évről évre feljebb kúsznak a szilveszteri élelmiszer-kiadások, amihez a pezsgőre és borra szánt forintok is alaposan hozzájárulnak - írja a Vg.hu.

2017 decemberéhez képest a tavalyi év utolsó hónapjában 8 százalékkal kevesebbet, mintegy négyezer tonna virslit adott el a magyar kereskedelem, melynek értéke ötmilliárd forint volt. Ezt a piackutatással foglalkozó Nielsen közölte a Világgazdasággal.

A december hónap idén azonban még sokat lendíthet az éves számokon, ilyenkor ugyanis a novemberi forgalom másfélszerese kerül a vásárlók kosarába.

A feldolgozott húsok közül értékben 14 százalékot képviselt a virsli a 2018. november és 2019. október közötti forgalom során. Ezek közül több, mint minden második vásárló (55 százalék) sertésvirslit vásárol, míg minden ötödik vásárló pulyka- és baromfivirslit. Ezek a virslifajták így a teljes kereslet 75 százalékát adják.

A virslifajták közül a sertésvirslit szeretik leginkább a magyarokForrás: Shutterstock

Ha a csomagolást nézzük, 80 százalékban az előrecsomagolt virslit választják a vásárlók, ezen belül leginkább az egykilós kiszerelésűt, mely a kereslet harmadát viszi el.

A teljes virsliértékesítés 75 százaléka a 400 négyzetméteresnél nagyobb alapterületű boltokban történik.

Budapest és az agglomeráció a belföldi virsliértékesítés több mint egyharmadát adja.

A virsliforgalommal arányosan nő a mustár értékbeli forgalma is, ez a virsliéhez hasonlóan decemberben a másfélszeresére ugrik az előző hónaphoz képest. 2018. decemberében 6700 hektoliter mustár fogyott, összesen 587 millió forint értékben.

A mustárértékesítések fele flakonos kiszerelésben realizálódik, ezen belül közel a teljes értékesítések egyharmadát teszik ki a 400 és 500 gramm közötti termékek. A diétás mustárt viszont alig fogyasztják a magyarok, a teljes mustárforgalom mintegy 1 százalékát adva csupán.

IllusztrációForrás: Táfelspicc

December második felében a Tesco szerint is megnő a kereslet a virslik iránt. A hipermarketnél a Világgazdaságnak kifejtették, hogy a rangsorban feljebb kúsztak a nagyobb kiszerelésű (350, 500 grammos, 1 kilogrammos), illetve a prémiumtermékek.

Pezsgőből továbbra is az édes a legkeresettebb, a forgalom csaknem felét teszi ki, csak Budapesten népszerűbb a száraz pezsgő.

Az éves húsértékesítés negyede decemberben realizálódik, a halnál egyharmad az arány.

Novemberhez képest 25 százalékkal teljesít jobban a húsok kategóriája, a csont nélküli karaj, a sertéslapocka, a sertéscomb, a darált hús és a csirkemellfilé a sláger. Az esztendő vége az online rendelésekben is 25-30 százalékos élénkülést hoz, a webes kosárérték az áruházi költések négy-ötszöröse.