A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Design Terminal támogatásával 2019-ben elindította a NAK TechLab startup inkubációs programot, ahol
tehetséges fiatal fejlesztők kapnak szakmai támogatást az agrár technológiák kifejlesztéséhez és piacra segítéséhez.
A NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az iparágat és a piacot. A résztvevő startupok üzleti képzések, intenzív workshopok során, valamint agráripari, üzletfejlesztési és nagyvállalati mentorokkal dolgozva hozhatják lendületbe fejlesztésüket. Az inkubációs folyamatot a Demo Day zárja a harmadik hónap végén, ahol a sikeres projektek az agrárium döntéshozói előtt mutatkozhatnak be, így akár más vállalatokkal és befektetőkkel is kapcsolatba kerülhetnek.
Az inkubátor programban különböző szolgáltatásokat is kapnak a résztvevő startup csapatok; kutatási lehetőséget az Agrártudományi Kutatóközpont biztosít. A program időtartama alatt a három NASA-tudós által 2010-ben alapított, a világ legnagyobb képalkotó műholdjainak flottáját üzemeltető Planet hozzáférést biztosít azoknak a startup csapatoknak, akik műholdképekből gyűjtenek adatot.
A startup vállalkozásokat esetleges tőkebevonással is segíti a program.
A NAK TechLab inkubációs programba a már érett, bevétellel és első ügyfelekkel rendelkező innovatív vállalkozások mellett az induló fázisú, a piacra lépés, illetve a korai növekedés szakaszában lévő vállalkozások jelentkezését is várják. A jelentkezésnek nem feltétele az agrárszakmai előképzettség vagy az agráripari tevékenység; bárki jelentkezhet, akinek digitális innovációja elősegíti a hazai mezőgazdaság fejlesztését.
A kihívásokról és a jelentkezésről részletesen itt lehet olvasni.